Igét hirdet: Takács Anett lelkipásztor
Bibliát olvas: Erdei Ferencné presbiter
Imádkozik: Veres Jánosné lelkipásztor
Orgonál: Fejszés Dániel kántor, presbiter

Lekció: Mt 25,1-13

Textus: Róm 14,22a

Szeretettel köszöntöm a testvéreket advent 3. vasárnapján, a várakozás időszakában. Várakozás. Nehéz, de mégis áldásokat rejtő szó ez. Sokan, sokféleképpen várakozunk. És annyi mindenre szoktunk várni, várakozni.

Egy jó munkalehetőségre, saját otthonra, megértő társra, nyugodt életre, betegségből való felépülésre, (az utóbbi időben a covid járvány megszűnésére is) a problémák megoldására, vagy épp egy gyermek, vagy unoka megszületésére. Szoktunk várni nagy eseményekre, történésekre az életünkben, és várunk az ünnepekre, a meghitt időkre, ahogyan most is várjuk a karácsonyt. De szoktunk várni kisebb, hétköznapibb dolgokra is: buszra, vonatra, a boltban, hogy sorra kerüljünk a pénztárnál, vagy épp egy találkozásra valakivel.

Mindannyiónk életét és hétköznapjait átszövi a várakozás, kisebb és nagyobb dolgokra, eseményekre egyaránt. Erre a mai istentiszteletre is így jöttünk, mert valamilyen várakozás mindig van a szívünkben, valamire mindig várunk az életünk során. A várakozás pedig nem könnyű, főleg, ha sokáig tart. Ez olykor még küzdelmekkel is jár bennünk, saját magunkban. Vívódunk, aggódunk, néha még abban is kételkedünk, hogy elérhetjük-e a hőn áhított célt, és álmot. De sokszor ez a várakozás mozgatórugóvá is válik számunkra, előre visz és hajt minket. Ám aki mindvégig kitart, az végül győz és nem csupán a várt dolgot nyeri el, hanem megannyi áldást is vele, melyeket Isten készített számunkra. A várakozás soha nem céltalan, vagy hasztalan. Ezt az időt Isten mindig arra használja, hogy formáljon bennünket, növelje bennünk a türelmet, kitartást, az állhatatosságot, és hogy késszé tegyen minket a várt dolog befogadására.

Az az idő, amelyben most élünk, szintén a várakozás időszaka. Az Úr Jézus visszajövetelét várjuk. Az évnek ezen időszakában pedig különösen is felértékelődik számunkra a várakozás ideje, az advent, amikor karácsony szent ünnepére készülhetünk.  

Az adventi várakozásunk egyik sarkalatos pontja pedig az, hogy hogyan is várakozunk, hogy fel tudunk-e kellőképpen készülni. Mert a várakozás ideje alatt tulajdonképpen mindannyian felkészülünk, és késszé tesszük magunkat is arra, hogy be tudjuk fogadni a várt dolgokat, eseményeket, élményeket, hatásokat az életünkbe. A felkészülés során a keresztyén ember önmagába tekint, nézi az elmúlt időben véghezvitt cselekedeteit, az eddigi magatartását, és ha valami kivetnivalót talál, mert megszólal a lelkiismeret szava, akkor azt igyekszik elhagyni, kivetni az életéből.

Miközben ilyen lelki „nagytakarítást” végzünk az életünkben, nagyon figyelnünk kell arra is, hogy a várakozás időszakában nehogy megfakuljon a lelkesedésünk, nehogy ellustuljon a hitéletünk. Mert ahogy telnek az évek, egyre rutinosabbá, egyre megszokottabbá vagy hétköznapibbá válik az egész készülődés, várakozás, ünneplés, mert már szinte pontos elképzelésünk van arról, hogy mi, mikor és hogyan fog lezajlani. Sokszor úgy gondoljuk, hogy nem sok meglepetést tartogat számunkra, éppen ezért hajlamosak vagyunk lazán, félvállról venni: mire is számítanánk, amit eddig nem tapasztalhattunk meg? Mi újat tud még mondani az egész készülődés és általában véve annak az ünnepkörnek a hangulata, amely az esztendő utolsó hónapját belengi? Túlságosan könnyeddé, egyszerűvé vált minden, majdhogynem olyan automatizált lett, mint ez az egész a világ. Minden olyan „automatikusan” történik, szinte már-már kísértésbe esünk, hogy azt gondoljuk: „magától” történik, akkor is történik, ha nem akarjuk.

Kedves Testvéreim! Senki nem tudja megakadályozni, hogy az idő ne teljen, hogy megálljon, csak mert valaki úgy gondolja, hogy neki több időre van szüksége, nem elegendő ennyi. Nem lehet az órákhoz órákat ragasztani, a napokhoz napokat toldani, se megsokszorozni, hátha több nap lesz ebben az esztendőben, mint a tavalyiban, mert csak ugyanannyi lesz, és csak ugyanannyi időnk marad. A helyzet az, hogy évről évre több minden vevődik fel adventi készülődésünk listájára. Egyre bonyolultabbá válik a készülődés, rengeteg világi dolog vegyül bele, így a lényeg sokszor elsikkad, eltörpül. És ez sajnos nem kíméli a keresztyén emberek életét sem.

Hitéletünket tesszük kockára, amikor hagyjuk, hogy a várakozás megszokottsággá, hétköznapiassá változzon át, amikor engedjük, hogy abban semmi ünnepi, semmi lelki ne legyen, hanem pusztán csak azokra a dolgokra figyelünk, amelyekre mindenki más, ez által beleolvadva az év végi forgatagba, nyüzsgésbe, zűrzavarba, amelyben mindenki rohan valahová, csak éppen az eredeti célt veszítette szem elől. „… azt a hitet, amely benned van, tartsd meg az Isten előtt” – szólít meg bennünket ezen a mai vasárnapon az Úr.

Nagyon jól ismert Jézus Krisztusnak a tíz szűzről szóló példázata. Abban szintén várakoznak, várják a vőlegényt, hogy bemehessenek a menyegzőbe. Öt okos volt, és felkészült a várakozásra, öt pedig balga volt, és nem készült fel eléggé a várakozásra.

Kedves Testvéreim! Talán úgy gondoljátok, hogy az Ő várakozásuk érdekesebb, mozgalmasabb, vagy éppen különlegesebb lett volna, mint a mi várakozásunk? Egyáltalán nem. Lehet ők is azt gondolták: egyik perc olyan, mint a másik. Egyik óra semmiben nem különbözik a másiktól. Ők csak várnak, és várnak. De ebben a várakozásban nem volt semmi zúgolódás, nyugtalanság vagy unalom, hanem sokkal inkább türelem. És ebben egyik szűz nem különbözött a másiktól. A gond ott adódott, amikor egyesek közülük alábecsülték a várakozási időt. Arra lettek figyelmesek, hogy elfogyott a lámpásukból az olaj. Megpróbáltak a többiektől kérni. Gondolták, hogy a jóindulat, és a szeretet jegyében a többiek majd megosszák velük azt az olajat, amivel ők rendelkeznek. Azok azonban visszautasították őket, ezért nem maradt más választásuk, mint hogy elmenjenek, és vásároljanak maguknak olajat. Miközben elmentek, és nem voltak ott a várakozókkal együtt, megjött a vőlegény. Akiket ott talált, azokat behívta, és bezárták az ajtót.

Az öt okosnak vigyáznia kellett arra az olajra, amivel rendelkeztek. Ha megosztották volna azokkal, akiknek nem volt, akkor nekik is csak feleannyi marad, így a végén senkinek nem lett volna elegendő. De ők nem osztották meg. Felmerülhet a gondolat: milyen önzők és maguknak valók voltak. Egy csepp jóság nem volt bennük, mert nem osztották meg az olajukat azokkal, akiknek nem volt. Azonban ez a példázat valójában nem a testi vagy fizikai szükségletek kielégítéséről szól, hanem sokkal inkább a lelki életről, a hitünk őrzésének fontosságáról.

Arra mutat rá, hogy sokan lelki értelemben is, irigységgel tekintenek hitünkre, és azt szeretnék, ha nekik is lenne hitük. Ha nem pusztán üres és tartalmatlan szórakozássá minősülne le minden egyes év vége. Ha ők is tudnák, mi az: várakozni, és tudnák, mit jelent igazán Krisztust várni. A baj, csak az, hogy ebbe a kérésbe azonban rengeteg világi elvárás vegyül, amit nemhogy nem tudnánk teljesíteni, de nem is kell teljesíteni. Mert ők úgy képzelik el, hogy megmaradnak a világban, de közben ugyanazt szeretnék, amit csak a világról való lemondással lehet megkapni. Sokan túlzottan összefonják az életüket e világ dolgaival, és nem értik meg, hogy azért nincs türelmes várakozás, tartalmas időtöltés az életükben, mert a kettő együtt nem fér össze: vagy boldogan és örömmel várakozom, vagy nyüzsgök, rohangálok fel-alá, és közbe kergetek valamit, ami már rég eltűnt.

Ebben az értelemben tehát óvatosaknak kell lennünk, mert nem biztos, hogy azzal segítünk másokon, azzal leszünk kedvesebbek mások előtt, ha mi is elkezdünk hasonlóképpen viselkedni, mint ők. Ezzel megint csak a hitünket tesszük kockára. Isten igéje, ebben az adventi várakozásban arra figyelmeztet bennünket, hogy a hitet soha, semmilyen körülmények között ne tegyük kockára. Azt az olajat, (hitet) amivel már felkészültünk a várakozásra, soha ne pocsékoljuk el, ne szórjuk el, ne tegyük tönkre, vagy ne hamisítsuk meg.

Kedves testvérek! Nem lehet minőségtelenséggel pótolni azt, ahová csak a minőség illik. Nem lehet a hitet más dolgokkal pótolni az életünkben, hiszen Isten előtt állunk, és felelősséggel tartozunk mindazokért, amik ránk vannak bízva. Felelősséggel tartozunk a kapott talentumokért, amit nem csupán őrizgetni kell, hanem gyarapítani is. Ezen a ponton érkezünk el a mi adventi várakozásunk lényeges szakaszához: nem unatkozni, hanem fejlődni, gyarapodni kell a hitben. Mire használjuk fel tehát az időt, a várakozás idejét? Arra, hogy további gyarapodásunk legyen a hitben? Mire készülődünk minden egyes adventtel? A találkozásra, amely nem csupán a közelgő karácsonyban teljesedik be, hanem ama bizonyos nagy találkozásban, amelynek sem a napját, sem az óráját nem tudjuk. Mert amiben most vagyunk, sokkal inkább megemlékezés, felidézése az isteni csodának. Tévedés lenne azt gondolni, hogy adventben nem várunk többet, mint a karácsonyt. Mi nem csupán arra várunk, hogy Valaki megszülessen ebbe a világba, mert Ő már megszületett, Ő már itt élt, és cselekedett, véghezvitt dolgokat, ezt idézzük fel, és erről emlékezünk meg. Mi már egész más formában várjuk Őt, az Ő második eljövetelét, mi már előre tekintünk, miközben a múltat szívünkben hordozzuk, és Istennek múltbeli cselekedeteiért is hálát tudunk adni. Legfőképpen előre tekintünk, hiszen hitünkre is ezért van szükség.

A várakozó szüzeknek is ezért volt szükségük kellő mennyiségű olajra. Ha csak a múltba tekingettek volna, ha csak annak örültek volna, ami bekövetkezett néhány évtizeddel azelőtt, hogy Jézus Krisztus eljött ebbe a világba, akkor az kevés lett volna. Ők a jövőre készülődtek, azzal, hogy volt elegendő olajuk. Mi is a jövőre készülődünk, hogy a hitet megőrizve találkozásunk legyen Ővele. Ez a hit olyan, mint az útlevél, vagy bármilyen fényképes igazolvány, amellyel azonosítanak bennünket, Mi nem igazolhatjuk mással magunkat, mintsem azzal a hittel, amit Istentől kaptunk, és aki ezt ránk bízta, erről fog bennünket felismerni.

Újszövetségi hitünk alapján tudjuk, hogy a várakozás befejezésekor megérkezik a vőlegény, felismeri azokat, akiknek van hitük, és tudni fogja, hogy kik az övéi, és kik azok, akik nem hozzá tartoznak. Ő már most pontosan tudja, hogy kik azok, akik rendelkeznek ezzel az igaz hittel.

Adja Isten, hogy mindannyian felkészülten, türelemmel várakozzunk, és megerősödjünk a hitben, ebben az adventi időszakban is. Mert Aki megígérte, hogy eljön, az be is tartja az ígéretét! Őt várjuk vissza reménységgel, hittel! Ámen!

Hogy tudjunk közös dolgainkról

• A Zsinat Elnöki Tanácsa közleményének értelmében mindenkit arra kérünk, hogy az istentiszteleti és egyéb alkalmainkon használjon orrot és szájat eltakaró maszkot.
• Kovács Margit testvérünk életének 92. esztendejében tért meg Teremtőjéhez. Temetése 8-a, szerdán volt. Adjunk hálát életéért és hordozzuk imádságban a hozzátartozókat!
• Az idén is megrendezzük gyülekezetünkben a tartós élelmiszergyűjtést, majd az így befolyt élelmiszer adományokat gyülekezetünk rászoruló családjai számára fogunk kiosztani. Kérünk mindenkit, hogy támogassa akciónkat.
• Az adakozás fontosságára szeretném felhívni a figyelmet. Adományokat az OTP-nél vezetett 11738008-20082374 számlaszámunkra lehet utalni, vagy személyesen a lelkészi hivatalban, vagy a templomban lehet befizetni.

„A jókedvű adakozót szereti Isten” (2Kor 9,7)

Alkalmaink:

Kedd – Péntek 8.00: reggeli áhítat	Péntek: 16.30: Ifi kör 18.30: Családi bibliaóra
Kedd, péntek 17.00: HéSZ (online)	Vasárnap 9.00: Istentisztelet
Péntek 14.30: Konfirmáció előkészítő	9.00: Vasárnapi iskola a templomban

Jövő vasárnap (advent negyedik vasárnapján) dr. Ormóshegyi Zoltán nagytiszteletű úr végzi az igehirdetés szolgálatát. A 7Hang gyülekezeti kórus tagjai gyújtják meg az adventi koszorú utolsó gyertyáját. Fogadjuk őket nagy szeretettel!

Imádkozzunk!

Imádkozzunk gyülekezetünk betegeiért. Imádkozzunk, hogy mihamarabb meggyógyuljanak, visszatérjenek közénk. Imádkozzunk, hogy ne vegye el a betegség a hitüket, ne távolítsa el őket Istenünk közeléből, a gyülekezet közösségétől.

Elérhetőségeink:

Cím: 4028 Debrecen, Kassai út 12., Tel.: 06-30/822-5537

e-mail: debrecen-arpad.ter@reformatus.hu, honlap: www.arpadter.reformatus.hu

Alapítványunk: Debrecen-Árpád téri Református Egyházközségért Alapítvány számlaszáma: OTP 11738008-20863191.

Egyházfenntartói járulékot a 11738008-20082374 OTP számlaszámunkra várjuk.
A templom felújítására szánt adományokat a 11738008-20885469 számú, OTP Banknál vezetett számlaszámunkra várjuk. Az OTP Banknál megnyitottuk a 11738008-21456004 számú, Gondviselés számlát, melyre a gyülekezeti célú diakóniai adományokat várjuk.