Igét hirdet: Szabó Zsoltné lelkipásztor
Bibliát olvas: Bagi Sándorné
Imádkozik: Juhos Lászlóné presbiter
Orgonál: Fejszés Dániel kántor, presbiter
Kedves Testvérek!
A mai történetnek a középpontjában Jefte, Izraelnek egyik bírája áll. Engedjétek meg, hogy mielőtt az ő történetére részletesebben rátérnék, elmondjam az előzményeket. Abimélek királysága, amit csalással és vérontással szereztek, nem tartott tovább mint három esztendeig. Ezután egy békeidőszak állott be Izrael életében, ám ez sem tartott sokáig, mert Isten népe életében egy újabb „Istencsere” történt. A nép megint megfeledkezett az Úrról, gonoszul cselekedett, hamis istenekkel szövetkeztek, föllázadt szabadító Istene ellen.
Ám a 10. részben van egy különös megjegyzés, amikor azt látjuk, hogy Isten is fellázad népe hűtlensége miatt. Ezt olvassuk a 10., 13. és 14. verseiben: „Ti mégis elhagytatok engem, és más isteneket tiszteltetek. Ezért nem szabadítalak meg többé benneteket!” (Bír 10,13). „Menjetek, és kiáltsatok segítségért azokhoz az istenekhez, akiket választottatok, szabadítsanak meg benneteket azok a szükség idején!” (Bír 10,14).
A nép azonban nem nyugszik bele helyzetébe, leborul Istene előtt, bűnvallást téve: „Izrael fiai ekkor azt mondták az Úrnak: Vétkeztünk. Tégy velünk teljesen úgy, ahogy jónak látod, csak most ments meg bennünket!” (Bír 10,15).
Isten meghallgatja népét, könyörületességet gyakorol és mint ahogyan tette Debora és Gedeon esetében, újabb szabadítót küld népe számára Jefte személyében. Így jutunk el mai történetünkhöz.
1. Először röviden arról, hogy ki is volt Jefte. Azt olvassuk a Bírák könyvében, hogy egy parázna nőnek és Gileádnak volt a fia. Házasságon kívül született gyermek volt. Amikor Gileádnak gyermekei születtek a feleségétől, akkor Jeftét kitaszították és azt mondták neki, hogy: „te nem fogsz velünk örökölni semmit”. Ezért kitaszították maguk közül és elzavarták. Jefte Tób földjén telepedik le – és ma úgy mondanánk –, hogy igazi „betyárfejedelem” lesz belőle, aki maga köré gyűjti annak a vidéknek hasonló gondolkozású embereit és ott rabolnak, portyázgatnak, gyilkolnak, ebből tengetik életüket. Egyszer csak, amikor az ammóniak megtámadják Izraelt, akkor Gileád vénei elmennek Jeftéhez, és bocsánatot ugyan nem kérnek tőle, de közlik vele: „Most szükségünk lenne rád. Ilyen erős harcos kell nekünk, ha betyárnak jó voltál, akkor jó leszel csapatkapitánynak is. Gyere vissza hozzánk!”. És Jefte visszamegy azzal a feltétellel, ha ő lesz a vezetőjük. Akkor ez azt jelentette, hogy szabad kezet kapott, nem kellett kérnie semmit, minden dolog fölött ő rendelkezett.
Azt hiszem, hogy az egyik fontos üzenet, amely ebből a történetből felénk sugárzik, hogy Isten egy ilyen embert is fel tud használni, mint Jefte, egy „Betyárfejedelmet”, aki portyázik, embereket gyilkol, mert Istennél nincs lehetetlen.
Igen, fel tud használi egy Saulust, aki később Pál lett, de először üldözte a keresztyéneket, használni tud egy engedetlen prófétát, akit Jónásnak hívtak, vagy használi tud egy Zákeus nevű fővámszedőt, akinek többszörösen is maga felé hajlik a keze: Olyan jó lenne, ha ezt mindig, újból és újból a szívünkbe írnánk: Isten nem mond le senkiről! Nincs olyan élet, nincs olyan mélységben levő élet, amelyet ne tudna használni, ne tudna megtisztítani!
Valahogy így van ez Jefte életében is. Ez a megbízatás, küldetés megerősíti őt, azt gondolja: feladatot kaptam, küldetést, munkát, végre tehetek valamit a népemért! S bizony ne felejtsük el, hogy a Zsidókhoz írt levél 11. részébe a 32. versében Jefte is szerepel, ahol a „hit hőseiről” olvashatunk.
De mi is történik Jefte életében?
„Fogadalmat tett Istennek, hogy ha az ammóniak elleni csatából győztesen hazakerül, akkor feláldozza azt, aki kijön a házából. Amikor ez megtörténik, megnyeri a csatát, megy haza, akkor éppen a leánya jön ki elé, és Jefte nagyon elkeseredik: Mit tettél velem, leányom, szerencsétlenné, szomorúvá tettél, mert ezt és ezt fogadtam az Úrnak. A leánya nyugodtan válaszol erre: Apám, tedd meg, amit fogadtál, csak egyet kérek tőled: adj nekem két hónapot. És aztán azt olvassuk, hogy két hónap után hazatért Jeftének a leánya, és az apja megtette vele azt, amit fogadott.
Hallva ezt a tragikus történetet, melynek a középpontjában az emberáldozat áll, felmerülhet sokakban, hogy vajon mit keres ez a történet a Szentírásban? Mi történik itt? Egy boldog hadvezér, apa, hogyan képes feláldozni az egyetlen gyermekét? Nos, ezzel a történettel kapcsolatosan, írásmagyarázók, teológusok különféle véleményeket gondolnak. Az egyik ilyen vélemény, miszerint Jefte nem is áldozta fel a lányát, hanem az volt a fogadalmának az értelme, hogy a lánya ne menjen férjhez, ne szüljön gyermeket, tehát szűz-életet éljen életében.
Izraelben viszont nagy büntetés volt, ha valahol nem született gyermek, mert ezzel kizárták, hogy a Megváltó az ő családjukból származzon. De a különböző írásmagyarázói vélemények ellenére, ne feledjük el, hogy számukra a Szentírás legyen a mérvadó: és ott világosan le van írva a 39. versben: „Jefte megtette vele azt, amit fogadott!”
A bibliában több ilyen igét olvashatunk, mikor valaki fogadalmat tesz, s a fogadalmak mindig úgy kezdődnek: ha. A Biblia viszont arról ír nekünk, hogy ez a ha nem a hit szava, hanem általában a kételkedésé! Gondoljunk csak arra, amikor Jákób fogadalmat tesz Istennek. Jákób azután a bizonyos álom után, amikor látja a mennyei lajtorját, hogy az angyalok le- és fel járkálnak rajta, azt mondja Istennek: ha velem lesz az Isten, akkor majd Ő lesz az én Istenem. Ha ad nekem valamit, akkor annak a tizedét neki adom. Persze Jákób ekkor még csaló, nincs új élete. Éppen ezért ebben a fogadalomban Istent nem szereti, tiszteli, hanem üzlettársnak tekinti: „Adj nekem százat és tízet adok neked”. Ilyen a hitetlen szív!
De van a Bibliában kedves fogadalom is: Anna fogadalma. Bemegy a sibói szentélybe, leborul az Úr előtt és azt mondja: ha neki fiúgyermeket ad Isten, azt visszaadja neki. Ez a kedves, a hívő szív fogadalma!
Jefte fogadalma akkor hova is tartozik? Azt mondja, bármi jön ki elém a házam ajtaján, azt az Úré lesz. Jefte talán arra gondolt, hogy egy rabszolga jön ki a házának ajtaján, de semmiképpen nem a lánya. Akkor most mi lesz? Mit jelent számunkra Jefte fogadalma? Azt jelenti, hogy nem kell Istennek fogadalmakat tenni! Ennek ellenére az ember könnyelműen, olykor meggondolatlanul teszi a fogadalmait, és nem gondol abba bele, hogy Istennek bármikor joga van azt számon kérni.
De, hogy lássuk, a Biblia hogyan gondolkodik erről, had olvassam fel a Prédikátor könyvének 5. részének első versét: „Ne beszélj elhamarkodottan, ne hírtelenkedd el Isten előtt kimondott szavadat, mert Isten a mennyben van, te pedig a földön, ezért kevés beszédű légy! Ha fogadalmat teszel Istennek, ne halogasd teljesítését, mert nem telik neki kedve az ostobákban. Teljesítsd, amit megfogadtál! Jobb, ha nem teszel fogadalmat, mint ha fogadalmat teszel, és nem teljesíted.”
Mit mond tehát nekünk Isten igéje? Jobb, ha nem teszel fogadalmat! Mert mi van a fogadalomban? Az, hogy Istent valamiféleképpen befolyásolni akarom. Le akarom kenyerezi Istent? Ha megsegítesz…, ha kiviszel…, ha meggyógyítasz…, ha jó munkahelyet adsz…, ha sikerül a felvételim, vagy a vizsgám…, vagyis Istent befolyásolni akarom. Mindenképpen üzletelni akarok vele. Pedig mit tudok én neki adni, ami nem az Övé?
Figyeljünk csak arra, hogy Jefte mit akar adni az Úrnak! Azt ami kijön az ő házán, a teljes bizonytalanságot, hiszen nem tudja ki fog kijönni. Hol tévedett Jefte? Valóban szüksége volt Istennek erre az értelmetlen emberáldozatra? Hát nem maga Jefte lett volna a legkedvesebb áldozat, aki azt mondja: „itt van szívem, neked adom Uram, Neked adom Uram, mert te alkottál…”? Ez a kedves áldozat Isten előtt. Nem az, hogy valamit az enyémből, a vagyonomból, az eredményeimből, az időmből felajánlok neki. Vagyis: nem a valamit, hanem az összeset. A hívő szív mindig így van Isten előtt: Uram, itt van mindenem, vedd ki, amit csak akarsz!
Maga Kálvin János mondta: „Szívemet, mint egy égő áldozatot neked adom Uram”. És azóta is jelkép az égő szív a kézben. Jeftének is hasonlóképpen kellett volna gondolkodnia és éreznie. Jefte története az áldozatra is felhívja a figyelmünket!
Emlékeztek? Amikor Ábrahám a fiát (Izsákot) akarja leszúrni, Isten megfogja a kezét. Nemet mond. De amikor Jefte a máglyát készíti, akkor Isten nem mond nemet. Miért van ez? Mert az Ószövetség minden Igéje, Isten egyetlen és tökéletes áldozatára mutat előre, aki nem más, mint Jézus Krisztus. Igaz, hogy a mennyei Apa szíve, szinte megszakadt ebbe az odaadásban, de csak így tudta kinyilatkoztatni gyermekei számára végtelen Isteni szeretetét.
Jefte története megtanítja nekünk: ne legyünk meggondolatlanok, ne tegyünk felelőtlen ígéreteket és fogadkozásokat, mert Istennek erre nincs szüksége, de éljünk hálás életet, amelyben hálát adunk Istennek minden ajándékáért.
Ne felejtsük el, hogy mindenünk az Úré, aki azt vehet ki a kezünkből amit akar, ezért szeressük, magasztaljuk és dicsőítsük Őt. Örökkön örökké! Ámen!
Hogy tudjunk közös dolgainkról
- Az idén is lehetőség van a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlására, a Magyarországi Református Egyház számára, a 0066-os technikai számon. 2018 óta nem kell már minden évben megtenni a felajánlást, hiszen amennyiben már felajánlotta 1%-át egyházunknak, többé nem kell fáradnia vele, az visszavonásig érvényes. Az másik 1%-ot kérjük ajánlja fel gyülekezetünk alapítványa számára, melynek adószáma: 18222779-1-09
- Örömmel hirdetjük, hogy a konfirmációi vizsgára május 22-én szombaton 16 órától kerül sor, a gyülekezeti teremben. Másnap, pünkösd vasárnapján a fogadalomtételre és az első úrvacsoravételre kerül sor.
- Június 6-án, egy rendhagyó vasárnapi istentiszteletre hívogatunk mindenkit. Ezt az istentiszteleti alkalmat az újrakezdés reményében tartjuk majd meg, sok-sok bizonyságtétellel. Levélben, e-mailen és telefonon is hívogatjuk gyülekezeti tagjainkat, hogy együtt „kezdjünk újra”. Várunk benneteket!
- Egyházmegyénk gyűjtést rendez a járványkórház dolgozói részére, konyhai eszközök beszerzésére (mikrohullámú sütő, gyorsforraló, kávéfőző, stb.). Gyülekezetünk is részt vesz az adakozásban, így a mai vasárnapi alkalommal fogadjuk az adományokat a kihelyezett perselyben. Ezúton is köszönjük az adományokat.
- Aki internet hiányában nem tudja online követni istentiszteletünket (www.facebook.com/arpadterdebrecen), annak a Duna Tv adásait javasoljuk figyelemmel követni. A prédikációk nyomtatott formában is elérhetőek a parókián.
- Az adakozás fontosságára szeretném felhívni a figyelmet. Adományokat az OTP-nél vezetett 11738008-20082374 számlaszámunkra lehet utalni, vagy személyesen a lelkészi hivatalban, vagy a templomban lehet befizetni. Köszönjük.
- A Debreceni Református Egyházmegye egyházmegyei tábort hirdet 2021. július 20-25. között, melyet Berekfürdőn a Megbékélés Házában tartanak meg. A táborral kapcsolatos további információt az debrecen-arpad.ter@reformatus.hu email címen kaphatunk.
Alkalmaink:
Hétfő 17.30: presbiteri beszélgetés | Csütörtök 18.00: mennybemenetel ünnepe |
Kedd – Péntek 8.00: reggeli áhítat Kedd 18.00: HéSZ (online) | Péntek 16.45: Konfirmációi felkészítés |
Szerda 18.00: Férfikör | Vasárnap 9.00: Istentisztelet, vasárnapi iskola |
Imádkozzunk a járványkórház dolgozóiért, Istenünk adjon nekik erőt és egészséget munkájuk végzéséhez.
Elérhetőségeink:
Cím: 4028 Debrecen, Kassai út 12., Tel.: 06-52/412-801
e-mail: debrecen-arpad.ter@reformatus.hu, honlap: www.arpadter.reformatus.hu
Alapítványunk: Debrecen-Árpádtéri Református Egyházközségért Alapítvány számlaszáma: OTP 11738008-20863191.
Egyházfenntartói járulékot a 11738008-20082374 OTP számlaszámunkra várjuk. A templom felújítására szánt adományokat a11738008-20885469 számú, OTP Banknál vezetett számlaszámunkra várjuk. Az OTP Banknál megnyitottuk a 11738008-21456004 számú, Gondviselés számlát, melyre a gyülekezeti célú diakóniai adományokat várjuk.