Kedves testvérek!
A napokban egy egyedülálló idős hölgynek vittem szájmaszkokat. Megkérdeztem tőle: „Nem tetszik félni a kialakult helyzetben?” „Nem. Átéltem a világháborút, 56-ot. Abban az időben futottunk a pincébe a légi riadók esetén. Illetve volt olyan, hogy nem volt mit enni. Isten mindezeken átsegített. Mi ez a mostani helyzet ezekhez képest?”
A mostani időkben a túlélés receptjét keresi minden ember. Hogyan élhetem túl ezt a nehéz időszakot? Mi lesz velem? Annyi kérdés és aggodalom fogalmazódik meg bennünk.
Az idős hölgy, akit felkerestem bizakodott, mivel ennél a mostani helyzetnél is nehezebb időket élt át győzelmesen. Mit tegyünk ebben az időszakban?
Az elmúlt héten Mikeás próféta könyvét olvastam. Mikeás a mienknél is nehezebb helyzetben prófétált. Így írja le korának diagnózisát: a világi és az egyházi vezetők, megértek az ítéletre. „…mert gyűlölik a jót és kedvelik a gonoszt.”(2. v.) Isten megítéli az embertelen és istentelen vezetőket és embereket. Bizonyára Mikeás személyesen is megtapasztalta, hogy mit jelent, „amikor megeszik a húsát, lenyúzzák a bőrét, összetörik a csontját és feldarabolják.”(3.v) Mit tesz ebben a nehéz helyzetben a próféta?
Beteljesedik az Úr Lelkének az erejével. Mit jelent ez? Isten az embert a Szentlélek munkája által önmaga felé fordítja. (K.Barth). A Szentlélek tiszte odavinni Krisztust az egyes emberhez. (D. Bonhoeffer) Isten Lelkével akkor tudok beteljesedni, ha leveszem a tekintetem önmagamról, a körülményeimről és tekintetemet ismét az Úrra fordítom.
A próféta átélte, hogy ha figyel az Úrra, akkor Isten igéjével szólt hozzá (Mik 1,1). Most szeretne betelni, csordultig lenni az Isten Lelkével. Miért? Azért, mert Isten Lelke az erőnek a szeretetnek és a józanságnak lelke (2Tim 1,7). Ahol megjelenik, ott erőtér támad. „A Szentlélek Istennek átütő ereje.” (Jüngel)
„A megelevenedés csak a Lélek által valósul meg, aki kívülről jön, megjelenik és megismerteti önmagát. Ez a kívülről jövő megelevenítés eredményezi a megelevenültek öntevékennyé válását.” (Michael Welker, Isten Lelke, 178.)
Tevékeny, gyümölcstermő életet ebben az időszakban csak akkor tudunk élni, ha beteljesedünk az Isten lelkével.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
Placid atya a túlélés szabályait így fogalmazza meg:
„1. szabály: A szenvedést nem szabad dramatizálni. Attól csak gyengébb lesz az ember, ha panaszkodásra fecsérli el az energiát… Ott a lágerben, valahogy ezt ösztönösen megérezték a „túlélni akarók”, mert ha valaki elkezdte mondani, hogy ez se jó, meg az se, akkor rögtön másra terelték a szót, hogy beszéljen a szakmájáról, a családjáról, bármiről, csak ne veszítse el az életerejét. Placid atya azt mondta, hogy ebben az időben három és fél millió politikai fogoly volt a kb. 16 ezer lágerben. Ezek közül ezrek, százezrek hazatértek. „A kutya fáját, én sem vagyok silányabb! Ezt kellett nekünk mondani, mert ez mozgósította bennünk az energiákat, hogy túl tudjuk élni.”
2. szabály: Keresni kell az élet apró örömeit. Hogy milyen örömök lehettek a Gulágon? Csak egy példa: „Mínusz húsz fokban erdőirtás volt. Kimentünk az erdőre dolgozni, de bennünket örökké motoztak, mert a kék parolis belső őrök átadtak a piros parolis külső őröknek, és akkor megmotoztak. Ilyenkor a pufajkánkat szét kellett tárni, megtapogattak, hogy sugárhajtású repülő, vagy atombomba nincs-e a hónunk alatt. De ha a katona elfelejtette levenni a vattasapkámat, micsoda öröm volt, mert mire ő azt kikutatta volna, addigra én megfáztam volna. Észre kell venni az élet apró örömeit.” De ezen kívül öröm volt, apró öröm, hogyha a mínusz 40 helyett csak 30 fok hideg volt, vagy ha két szem krumplival többet találtak a levesben, mint tegnap… Szintén nagyon fontos volt, hogy ezeket az örömöket meg is osszák egymással. Sőt, esténként szabályos „kis öröm mesélő bajnokságokat” rendeztek, s az lett az olimpiai bajnok, aki 17, az előbb említettekhez hasonló örömöt talált aznap, a rettenetes láger-életben!
3. szabály: Különbek vagyunk rabtartóinknál! „Ha nem értek egyet azzal, hogy én hangya vagyok velük szemben, akkor nekem ebben a szituációban kell megmutatnom, hogy igenis többet érek, igenis értékesebb vagyok, igenis nemesebb vagyok, igenis emberibb vagyok, különb vagyok, mint az a géppisztolyos. Ez mozgósítja az energiákat” Igen, talán erre a dacra, erre a büszkeségre, keresztyén körökben nem is szoktunk úgy gondolni, hogy ez is lehet egy belső energiaforrás…
4. szabály: Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb elviselni a szenvedést! „Amikor megérkeztünk a szovjet rabtelepre, azt mondták, hogy a hőmérséklet mínusz 46 fok. Hómező vett körül. A havon kellett állnunk több, mint fél óráig, mezítláb, mert a vonaton az egyik szovjet rabtársam ellopta a cipőmet. Úgy éreztem, mintha tüzes parázson álltam volna. Bőgtem, mint egy gyerek, amíg teljesen érzéketlenné nem fagyott a lábam. Újabb szörnyű fájdalom volt, amikor a barakkban felengedett a fagyás. Bevallom azonban, hogy nem gondoltam akkor Jézus keresztre feszítésének fájdalmaira, csak azért fohászkodtam, hogy túléljem ezt a szörnyűséget…”
A katolikus atya után néhai Csiha Kálmán református püspök így ír arról, amikor beteljesedett a Krisztus Lelkével:
Én hiszem azt, hogy megsegítesz,
Kinyújtod értem szent kezed,
A bánatomra fényt derítesz,
S kegyelmesen elvégezed,
hogy minden könnyem, szenvedésem
Javamra lesz majd énnekem.
Ezt zengi minden szívverésem,
Köszönöm Neked, Istenem!
Köszönöm azt, hogy hű Atyám vagy,
S elküldted értem Szent Fiad,
S hogy bár csak bűnöm, s bánatom nagy,
Hű Krisztusom most hívogat.
Köszönöm azt, hogy könnyben, éjben
Imára zárhatom kezem.
És azt, hogy minden szenvedésben
Kezedben van az életem.
S én hiszem azt, hogy megsegítesz,
Kinyújtod értem szent kezed.
Az éjszakámra fényt derítesz,
S kegyelmesen elvégezed,
hogy minden könnyem, szenvedésem
Javamra lesz majd énnekem.
Ezt zengi minden szívverésem,
Köszönöm néked, Istenem! (Csiha Kálmán: Én hiszem)
Milyen jó lenne ma megtanulni a prófétától, hogy kritikus helyzetekben először Isten Lelkével teljesedjünk be és akkor nemcsak túléljük ezt a nehéz időszakot, hanem erősebben, egészségesebben jövünk ki ebből az időszakból. Úgy legyen! Ámen!
Dr. Ormóshegyi Zoltán, lelkipásztor