Liturgus: Veres Jánosné bo. lelkipásztor
Igét hirdet: Veres János lelkipásztor
Bibliát olvas: Both Barna presbiter
Orgonál: Fejszés Dániel kántor, presbiter
Lekció: Lk 2,1-11. Textus: Jn 8,12
Nagy-nagy szeretettel köszöntök mindenkit az idei Karácsonyon!
A főtéren sétálva az idén is megállapítható, a felhozatal most is gyönyörű! Az Óriáskerék is újra forog, ismert dallamfoszlányok kísérnek és talán a ledek az égők száma is több, mint tavaly volt. Kivilágított villamosok között sétálva a sült gesztenye és a forralt bor illatától kicsit kábán arra gondolok: nekem tetszik!
Persze, a kérdés magától adódik? Meddig lehet tartani a tempót, mikor lesz kontraproduktív, hogy minden esztendőben egy kicsit többet, egy kicsit fényesebbet, szebbet kell mutatnunk?
Ahogy sétáltam a városunk főterén elgondolkodtam, hogy mennyire fontos a fény, és hogy hogyan pocsékoljuk el. Láttam a villamost fényárban tovasiklani, a kivilágított főtéri épületek előtt, és ez is tetszett. És ekkor eszembe jutott egy név, hogy mindezt kinek is köszönhetjük. Nem, nem Jézusról szeretnék még beszélni, hanem egy olyan emberről, akit mindenütt és legalább annyian, ismernek a világon!
Hogy ki volt ez az ember? Edison, aki fénybe és ragyogásba borította a világot! Amikor meghalt, állítólag úgy tisztelegtek előtte, hogy egyetlen percre sötétbe borultak a városok, hogy érzékeltessék az emberekkel, milyen is volt a világ előtte. Milyen megható történet, nem?
1- És mégis, hol van ez a Karácsony megható történetétől? Gondolj bele, mennyi mindent köszönhetünk a fénynek. Hiszen az egyik legnagyobb félelmünk a sötétség! Később akár a szégyenünk is.
Mégis, mennyien élnek szellemi és lelki sötétségben ma is, – minden Edison-féle kivilágítás ellenére is – pedig nem kellene! És tudjátok miért? Mert már jóval Edison előtt eljött a világ világossága: Jézus!
Hogy ki volt Jézus? Aki fénybe és ragyogásba borította a világot! Amikor meghalt, sötétbe borultak a városok és a települések szerte a teremtett világon, hogy Isten érzékeltetni tudja az emberekkel, milyen is volt a világ előtte!
Azt kell mondjam nektek, mi csak elvakítjuk az embereket, kápráztatjuk őket a fényfüzéreinkkel. Azzal a talmi és öncélú ragyogással, aminek semmi de semmi köze nincs a világ világosságához.
De a világ világosságának annál több köze van hozzád! Igaz, Ő nem körülötted akar ragyogni, hanem benned, és rajtad! Hogyan is szól sz Ároni áldás? „ragyogtassa rád orcáját az Úr …”
Az Isteni fény úgy jött el, hogy testé lett, olyanná lett, mint mi: akikben előbb vagy utóbb de fel kell ragyognia a tudásnak, a hitnek, és a jellemnek. Ha nem sikerül, csak olyan lelki hajlékok maradunk, akik csak kívülről fürdenek a fényben, és akkor is csak néhány napig!
Jézus ezt mondta: „Ha pedig a szemed gonosz, egész tested sötét lesz…” Mt 6,23
Én az advent idején nagyon sok gondterhelt, megtört szemet láttam. Bizalmatlan és megrettent szemeket. Dölyfös és semmi nem érdekel szemeket. De nem a szemekről akarok beszélni, hanem arról a picike kis pislákoló fényről a szemedben. Aminek még mindig ott kell lennie.
2- A világosság persze kellemetlen is tud lenni. Nyilvánvalóvá válnak a dolgaink, hisz a világosságban nehezebb elrejteni bármit is. Meg aztán a világosságban még az is kiderülhet, hogy van árnyékunk is. Ráadásul követ mindenhova!
Nem könnyű kilépni a fényre és felvállalni azt: Ilyenek vagyunk! Sokan megrettentek már és visszaléptek az árnyékba, ahol mindenki egyforma, ahol senkinek nincs árnyéka, ahonnan lehet támadni azt, aki felvállalja magát.
Te ki mersz lépni az Isten világosságának fényébe? Mert nélküle nem lesz az arcodon a ragyogás, mint Mózesén, vagy mint Krisztusén, miután lejöttek a hegyről. De akkor még hegy sem lesz, csak marad minden a régiben.
És végül: látni csak a fényben lehet! Fényre szükséged van! Hogyan írja a zsoltáros? „Lában előtt mécses a te Igéd.” Miért elégednénk meg mécsesekkel, amikor ma már ledsorok is léteznek!
Gyermekkoromban azt gondoltam, az illat a mézes illata, az íz a bejgli íze és a fény a gyertya fénye. Most már tudom, az illat nem a mézes illata, és az íz sem is a bejgli íze: ti vagytok Krisztus jó illata és az íze is itt a földön! Sőt most már tudom a fény sem a gyertya fénye, és szeretném, ha ezt benneteket látva megtapasztalnák mások is.
Az ünnep kellékei és az hangulat is rendben van, körbe ragyog minket a világ. Persze, csak néhány napra.
Amennyiben a világ világosságának a fényénél látjuk ugyanezt, akkor látunk az ünneplő tömegben olyanokat: akik el tudják fogadni a másikat, olyannak, amilyen. Látunk embereket, akik tudnak adni azoknak, akiknek más nem, és látunk olyanokat, akik át tudják lépni önmaguk árnyékát is. Adjunk hálát az Istennek, hogy a kirakatok és az internetes oldalak kínálata mellett, őket is megláttatta velünk az Úr!
Így kívánok békés és áldott ünnepet mindenkinek az életére, hogy így legyünk egymás igazi és ünnepi ajándékai! Ámen
Hogy tudjunk közös dolgainkról
- A Református Börtönmisszió számára péntek este átadtuk a 250.000 Ft-os Korg szintetizátort. Mészáros Barna a gyülekezeti teremben vette át a hangszert.
- Holnapi napra, Karácsony másodnapjára 9 órától Istentiszteletre hívogatunk mindenkit, Szabó Zsoltné Csilla bo. lelkész fog szolgálni.
- Óév búcsúztató gyalogtúra: 2019. december 28. szombat kb. 9.00-től. 15.00-ig. Indulás: 9.30-kor a Db.Pac buszfordulótól. További információ Orbán Györgytől kérhető: 06-30/995-84-36
- Dicsőítő alkalmunk lesz december 29-én 16 órától a gyülekezeti teremben.
- A gyülekezeti újságunk megjelent. Kérünk mindenkit keresse meg a maga példányát és megköszönjük ha egy-egy ismerősének is bedobja az ünnepek alatt!
- Csatlakozni lehet a Magyarországi Református Egyház mobiltelefon flottájához. További információ: a 06-30-308 3333 telefonszámon kérhető.
- „Ti pedig Krisztuséi vagytok” címmel Répási Róza Pro Urbe díjas Püspökladányi festőművésznő kiállítása megtekinthető év végéig, hivatali időben, illetve a vasárnapi istentiszteletek után.
- 2019-ben a presbitérium határozata értelmében az egyházfenntartói járulék mértéke 10.000.- Ft/fő/év.
- Reformátusok lapját és a Közösség magazint 200 Ft-ért lehet vásárolni! A Mai Ige példányai 300 Ft-ba kerülnek.
Heti alkalmaink:
Csütörtök, Karácsony II. napja, 9.00: Istentisztelet a templomban | 12.31. Kedd 16.00: Óévbúcsúztató istentisztelet a templomban |
Vasárnap 9.00: Istentisztelet a templomban Vasárnap 16.00: Dicsőítő alkalom | 01.01. Szerda 9.00: Újévi istentisztelet |
Havi rendszeres alkalmaink:
Minden hónap első hetének hétfőjén 18.00 órától: Presbiteri alkalom.
Minden hónap utolsó hetének vasárnapján 16.00 órától: Dicsőítő alkalom.
Heti imatémáink:
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Jn 3,16
Elérhetőségeink:
Cím: 4028 Debrecen, Kassai út 12., Tel.: 06-52/412-801
e-mail: debrecen-arpad.ter@reformatus.hu, honlap: www.arpadter.reformatus.hu
Alapítványunk: Debrecen-Árpád téri Református Egyházközségért Alapítvány számlaszáma:
OTP 11738008-20863191.
Egyházfenntartói járulékot a 11738008-20082374 OTP számlaszámunkra várjuk. A templom felújítására szánt adományokat a11738008-20885469 számú, OTP Banknál vezetett számlaszámunkra várjuk. Az OTP Banknál megnyitottuk a 11738008-21456004 számú, Gondviselés számlát, melyre a gyülekezeti célú diakóniai adományokat várjuk.
Fotó: dehir.hu