„Jézus, amikor látta, hogy ott áll az anyja és az a tanítvány, akit szeretett azt mondta az anyjának: Asszony íme a te fiad!” /János 19,26/

Nézted-e már a keresztutat egy édesanya szemével?

Milyen érzések kavarodtak Máriában látva szeretett gyermekét, megalázva, megverve és kínok között szenvedni?

Mária, a leány nem kérte „még” a gyerekáldást. (az anyaméh gyümölcse jutalom).

Mit érezhetett akkor egy ifjú menyasszony, aki még az esküvő előtt lesz várandós?

Kapott az Úrtól bíztató szavakat, bátorítást.

Mégis a félelem, bizonytalanság, kétkedés.

Ő hozza majd világra a Messiást. Ez megtiszteltetés.

Az Úr rendelt mellé egy jóravaló és megértő férjet.

Látja felnőni gyermekét, a kisfiút és fiatalembert.

Az ács és asztalosmesterséget kitanuló fiút, aki apja óvó és szerető keze munkáját viszi tovább.

A felhőtlen anya-fia és apa-fia évek.

Azután tudva, hogy a szeretett gyermeket el kell engedni. De ez az elengedés nem olyan, mint mikor a gyerek elhagyja a szülői házat.

Ez a „földiház” elhagyása. De milyen áron?

Szívszaggató, fájdalmas és embert nem kímélő megalázó elszakadás.

És ezt egy anyának végig kellett nézni, csendben, halkan, fogat összeszorítva.

Nem tehet semmit. Vagy a MINDENT TEHETI, imádkozik az Úrhoz, legyen kíméletes.

Gyors halál.

Ezt nem is tudjuk elképzelni!

Köszönjük, hogy életet adott.

Ő az ANYA, AKI ODAADTA.

Azért, hogy nekünk, örök életünk legyen!

Juhosné Fórizs Éva, presbiter