Húsvéti istentisztelet – 2021-04-04

Igét hirdet: Szabó Zsoltné lelkipásztor
Bibliát olvas és imádkozik: Both Barna, presbiter
Orgonál: Fejszés Dániel kántor, presbiter

Lekció: Jn 20, 24-29Textus: Jn 20, 28-29

Szeretettel köszöntöm ezen a húsvéti feltámadás ünnepén a testvéreket otthon a képernyő előtt! Szeretettel köszöntök minden kedves érdeklődőt, valamint az Európa Rádió hallgatóit!

A húsvéti történetnek több szereplője van, én ezen az alkalmon Isten Lelkének a segítsége által, Tamásról szeretnék bizonyságot tenni. Arról az emberről, aki semmiképpen nem akarta elhinni Jézus Krisztusnak a feltámadását. Hiába próbálták a feltámadás szemtanúi, az asszonyok és a tanítványok meggyőzni arról, hogy látták az Urat, találkoztak a Mesterrel, Tamás nem hitte el nekik. A húsvéti történetnek az az örömüzenete, hogy hatására még egy ilyen kételkedő természetű ember, mint aki Tamás volt, aki annyira makacsul ragaszkodott az ő igazához, hogy az ő Mestere meghalt, mégis képes eljutni a hit teljességére. Azt az ámuló és csodálatos hitvallást tudja elmondani ennek a találkozásnak a végén: Én Uram, és én Istenem!

Azt gondolom, hogy a feltámadás tényét elhinni akkor sem és ma sem könnyű. Meg vagyok arról győződve, hogy nem az tud igazán hinni a feltámadás tényében, akinek rendíthetetlen, akinek hibátlan a hite, hiszen tudjuk jól, hogy ilyen ember nincsen. Még csak azok az emberek sem hiszik igazán, akiknek nincsen kételkedés a szívükben. Hiszen úgy gondolom, hogy azok az emberek, akik vakon hisznek, egész életükben menekülnek az olyan belső kérdések, kétségek elől, amelyek ott húzódnak meg a szívükben, a lelkükben, de egyszerűen nem mernek vele szembenézni.

Sokkal inkább azok hiszik el a feltámadás tényét, vagy úgy is mondhatnám, hogy azok jutnak el a hit bizonyosságáig, akiket megrémít az a semmi, ami körülveszi őket. Akiknek ott van a hiány érzése, mélysége az életükben. Azok hiszik el, akiknek fáj a gyász, elvesztett szeretteik miatt. Azok hiszik el, akiket átjár az elmúlás, megrémülnek azon, hogy az embertelenség és kínzás, milyen mélyen le tud sújtani egy emberre, Jézus Krisztusra. Tamás is így érezhette magát. Megérintette mindaz, ami történt az ő Urával.

De, ki is volt ez a Tamás? Néhány fejezettel fentebb olvashatunk arról, amikor Jézus beszél a tanítványoknak szenvedéséről. Említést tesz arról, hogy neki el kell mennie. És pontosan ez a Tamás az, aki azt mondja: Uram, de hát mi módon tudhatjuk az utat? Mutasd meg nekünk, mert nem látjuk és nem értjük, nem tudjuk elfogadni, hogy mindez megtörténhet Veled! Aztán ő az a tanítvány, aki amikor Jézus az életét kockára téve készül Jeruzsálembe és Betániába, hogy halott barátjának a testvéreit meglátogassa, szenvedélyesen felkiált, és azt mondja: Menjünk, haljunk meg vele mi is! Mindent kockára téve, mert ha Ő meghal, akkor nincs értelme az életünknek.

És most mit látunk? Hogy itt maradt egyedül. Beleremegve fájdalmas gyászába, mert elveszítette azt, akiben a legjobban bízott, aki a legtöbbet jelentette számára.

Lehet, többekben felmerül a kérdés, hogy miért nincs ott a tanítványi seregben, miért nincs a tanítványokkal Tamás? Hol van? Hova lett? A pontos választ nem tudjuk, csak feltételezhetjük. Talán annyira csalódott a tanítványi közösségben, hogy azt mondta: Nem vállalom fel ezekkel az emberekkel további kapcsolatot, elmegyek és egyedül gyászolok tovább! De az is lehet, hogy visszament régi életéhez, a családjához, az ikertestvéréhez, valahogy megtalálni azt a kapcsolatot, amiben még bízott. Amiben még valamilyen fény, amiben valamilyen reménysugár mutatkozott. Visszament azért, hogy vigaszt keressen, megtalálja a kérdéseire a választ. Vagy lehet, hogy ő volt az, aki a húsvéti napon bolyongott az utcákon? Dehogy érdekelte őt, hogy a tanítványok együtt vannak a zárt ajtók mögött, félelemben! Úgy volt, hogy minden elveszett, nincs értelme az életének. És ha elfognák, börtönbe vetnék, vagy kivégeznék? Már nem számítana! Mert az, akiért értelme volt az életének, az meghalt. Jézus meghalt és elment!

Amikor a ember átéli ezt a veszteséget, amikor a számára legfontosabb embert veszíti el, akkor a saját maga tehetetlen állapota miatt, nagyon sokszor keresi az okot. Vagy éppen a bűnöst, hogy kiért, vagy miért történt, és miért engedték meg, hogy így történjenek az események? Tamás sem volt ebben különb. Hiszen ebben a tehetetlen állapotában eljutott talán odáig, hogy haragot érzett Jézussal szemben. Nem értette, hogy miért történt mindez így, miért halt meg Jézus, hiszen annyi emberen segített! Visszaadta annak a szegény naini asszonynak a fiát, amikor föltámasztotta. Embereken segített, gyógyított. Mindenkin, aki odament a maga problémájával. És akkor most itt mindennek vége? Mindannak amit felépített, egyszer csak vége van? Aztán tovább megy és azt mondja: Hol az igazság? Miért engedted meg, hogy ez megtörténjen? Hát nem volt számodra drága az Egyetlenegy, a Te Fiad?

Ezekben a helyzetekben, pillanatokban, az ember eljut magáig is. Önmagára is gondol. És azt mondja Tamás: Miért futottunk el a tanítványi sereggel mindnyájan, nagycsütörtök éjjelén? Nem tudtunk volna többet tenni mint, hogy gyáván elfutottunk? Nem tudtunk volna tanúskodni, bátran kiállni mellette? Lehet, hogy nem változtatott volna semmit, de akkor legalább vele együtt meghaltunk volna, úgy ahogy ezt ígértük és gondoltuk!

Azt gondolom, ismerősek ezek az érzések és ezek a gondolatok, mindannyiunk számára. Ismerős ez a Tamás-állapot, mikor az ember szívében ott van ez a szomorúság, ez az önvád, ez a bűntudat, ez a csalódás, ez az aggodalmaskodás, a veszteségnek ez az érzése. És egyszerűen mi magunk sem vesszük észre, hogy annyira megkötöz, annyira naggyá nő a lelkünkben, hogy bármilyen emberi jó szó, vigasztalás, segítség nem tud utat törni az életünkben, a lelkünkhöz, mert már olyan nagy erődítménnyé nőtt ez a fájdalom, ez a veszteség, ez a gyász, hogy egyszerűen nem tud megtalálni bennünket. Úgy is mondhatnánk, hogy olyan ez az állapot, mint amibe belevakul, belesüketül a lelkünk. Nincs kiút, nincs ember, nincs kapaszkodó, mert minden széthullott. Ilyenkor az ember nagyon is a látható dolgokra néz és figyel. De, milyen nagy irgalom és kegyelem, hogy ezt a Tamást, úgy ahogy volt, előbb szerette valaki, mégpedig Jézus, és nem engedte, hogy ebben az állapotban maradjon meg! Gondoskodott róla. Nem volt ott, de látta, ismerte és tudta az ő fájdalmát, az ő érzéseit.

Nem tudjuk, hogyan került Tamás ismételten vissza a tanítványi közösségbe. Lehet, hogy a tanítványok keresték meg, a jó hírrel, az élő Jézus jó hírével. Az is lehet, ő maga érezte a tanítványi közösség hiányát. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy ott van. Az a bizonyos – és erre kell figyelni –, hogy Tamásnak szüksége van a közösségre. Szüksége van egy testvérre, szüksége van a gyülekezetre. Ebben a legnagyobb fájdalomban is, ebben a legnagyobb kétségeket kiáltó állapotban is. Mert ebben a közösségben hangzik el, a szó, hogy Jézus él, hogy Ő feltámadt. Úgy, ahogy megmondta. Jézus él! És ebben a közösségben van lehetőség a vitára, a hitetlenségnek a kimondására, hogy: Nem hiszem mindaddig, amíg nem látom! Mert ki kell békülni Istennel. Igazi, élő kapcsolatra kell törekedni Jézus Krisztussal.

Ne feledjük azt el testvérek, hogy Tamást nem a tanítványok győzték meg. A tanítványok azt tették, ami a dolguk volt: látták az Urat és továbbvitték az örömhírt. Elmondták mindenkinek. Nem foglalkoztak azzal, hogy micsoda az emberek reakciója rá. Milyen sokszor meghatároz bennünket, hogy az egyik kinevet, a másik megmosolyog! Töretlen volt ez az öröm, a tanítványok mentek és elvitték a hírt, hogy Krisztus feltámadt. Láttuk az Urat, mi találkoztunk vele! Mindegy volt, pedig az életük akkor sem volt biztonságban. Élünk, vagy halunk, az Úréi vagyunk!

A tanítványok lelkendeztek, bizonyságot tettek. De ez sem volt elég. Miért mondom ezt? Nagyon fontos az, azt gondolom, minden embernek az életében, hogy ha olyan szülőket, nagyszülőket örököl egy ember, akiktől sokat tanulhat Istenről, Jézus Krisztusról. És nem csak tanulja, hanem a szülők és nagyszülők példáján keresztül látja, hogy ez hiteles, ez egy megélt hit. Nagyon fontos a meghallott hit is, amikor az ember egy olyan gyülekezet közösségében nőhet föl, lelkileg, ahol tudja, hogy az ő lelki vezetője, a lelkipásztor hitelesen tolmácsolja az isteni üzenetet. Nagyon fontos a testvéreknek, a hittestvéreknek a közössége, melyben talán megrendülten, de mégis bizonyságot tesznek az ő élő hitükről, Jézus Krisztussal való élő kapcsolatukról. Fontos az örökölt hit, a meghallott hit, de mindez még nem elég. Mert Tamás példája pontosan azt mutatja számunkra, hogy minden egyes embernek személyesen meg kell harcolnia a hit harcát. Fontosak ezek a dolgok, de nem helyettesíthetőek. És miért mondom ezt? Azért, mert nagyon sokszor mondjuk azt, hogy Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei. És ha ez igaz, akkor a hit Isten ajándéka. Minden egyes embernek, mégpedig annak a hitharcnak a végső ajándéka, melyen a Lélek végigvezeti az ő gyermekét.

Nem egy olyan ajándékról van szó, mint ha az életünk folyamán megdolgozunk egy ingatlanért, egy házért és azt mondjuk: tessék ezt neked gyűjtöttem, fogadd szeretettel! Vagy átad az ember egy betétkönyvet és azt mondja: fogadd szeretettel! A hit az Úr Isten ajándéka, melyet minden egyes gyermekének elkészít. Így kapta ezt meg Tamás is. Olyan könnyen rá mondunk emberekre különböző jelzőket. Tamás is így állhat előttünk, mint a kételkedő, a hitetlen. Meg kell mondjam őszintén, hogy ahogy készültem, egyre közelebb került ennek a tanítványnak a személye hozzám. És szeretném elmondani, hogy miért: mert az egyik legbecsülendőbb dolog, legalábbis számomra, hogy ő őszinte volt. Nem akart tetszelegni az embereknek. És soha sem azt mondta, amit elvárnak tőle, vagy amiről tudta, hogy szerették volna hallani. Őszinte volt Isten előtt is, Jézus Krisztus előtt. Föl merte vállalni a gondolatait és az érzéseit. Akkor is, amikor kétségek, megrendülés, bánat gyötörte. És olyan jó lenne, ha meglátnánk és megtanultuk ebből a történetből azt, hogy ahogy vagyunk, Isten úgy szeret bennünket! Ha éppen kételkedéseink vannak, ha bizonytalanság van a szívünkben, vagy ha esetleg haragot érzünk Istennel szemben a történt próbatételek, nehézségek miatt, akkor is szeret bennünket, lát bennünket és hallja a kétségeinket. Ne akarjunk másnak látszani és mást mondani, mint amik vagyunk, és amit igazán érzünk a szívünkben! Ezért mondta azt Tamás, hogy: Nem hiszem. Az asszonyoknak is és a tanítványi testvéreknek is: Nem hiszem, ha csak nem érinthetem meg az oldalán a sebeket, nem látom a szegek helyét a kezén. Igen, mert úgy éreztem, hogy nekem is jogom van, hogy lássam, ahoz, hogy megérintsem, ahhoz, hogy megtapasztaljam. Én szeretném, Atyám! Én! És amikor ezt Tamás kimondja, akkor azt látjuk, hogy igen ő küzd és kiállt és nem szégyenli, hogy: Én is szeretnék találkozni Jézus Krisztussal, a feltámadott Úrral, mert ez az én ajándékom is! És amikor így kiált, akkor Jézus nincs ott. De, nem evangélium ez mindannyiunk számára? Hogyha nem látom, nem érzem is, Ő hallja és látja az ő gyermekeit. Őszinte volt Tamás. És ezért Jézus újra megjelent. Még azt is mondhatnám, hogy Tamásért újra megjelent Jézus. És az Ő önfeláldozó szeretetének a jeleit, sebeit odaviszi és azt mondja Tamásnak: Ne légy hitetlen, légy hívő!

Olyan ez, mintha azt erősítené meg benne, hogy: Tudom, hogy nem bírod ezt megérteni, hogy nem bírod ezt fölfogni, hogy ott voltál, igen, hallottad a tanításaimat, láttad a tetteimet, de ne akard megérteni azt, amit nem tudsz! Mert Jézus Krisztusnak, drága testvérek, az érted történő megváltását, az érted történő halálát és feltámadását nem megérteni kell, sohasem megérteni kell, hanem hinni!

Itt a földön, mindnyájan hitben, és nem látásban járunk. Isten kegyelme által. A hitünk majd csak odaát válik valóságos látássá. Ezért mondta Jézus Tamásnak, hogy boldogok, akik nem látnak, és hisznek. Amikor Tamás meglátta Jézust, akkor sem értette, de hitte! És ami nem fér bele az elméjébe, a fejébe, az belefért a szívébe. Valami egésszen új kezdődött Tamásnak a Jézus Krisztussal való találkozása után. És az, hogy ez mennyire fontos, és mi változott meg az életében, arra így a szolgálatom végén szeretnék egy történetet elmondani:

Egyszer, egy faluba egy fiatal lelkész került, és nagyon örült a gyülekezetnek, az új szolgálati helynek. Úgy gondolta, hogy az első istentisztelet után, nem csak az élőkkel ismerkedik, hanem kimegy annak a falunak a temetőjébe, és megnézi a sírokat, a sírokon lévő feliratokat. És ahogy haladt előre, egy nagyon érdekes feliratra lett figyelmes, amelyen a következő írás volt: „Itt nyugszom e hant alatt, az életem elszaladt, 27 évet éltem csupán, Jézusomat várom ezután. Csapó Gáspár a nevem, higgy Jézusban énvelem”. Furcsa érzés volt benne azért, hogy ilyen keveset élt ez a fiatal ember, Csapó Gáspár, ugyanakkor nagyon megörvendeztette a lelkét a felirat. Hogy a sok pogány sírfelirat mellett talált egy ilyen evangéliummal, biztatással teli, Jézus Krisztusra utaló feliratot. Elkezdett érdeklődni a falu embereitől, hogy ki volt ez a Csapó Gáspár. De a falu emberei azt mondták, hogy ők nem emlékeznek ilyen temetésre, ilyen fiatalon elhunyt emberre. És akkor jött egy gondolat, felütötte az anyakönyvet, és megtalálta ezt a nevet, hogy Csapó Gáspár. Egy 87 éves idős ember, aki 60 éves korában választotta urának, királyának, megváltójának Jézus Krisztust. És aki ezért úgy gondolta, hogy az az élet, amit Jézus Krisztus nélkül élt, eldobható, csak az ami számít, az a 27 év, amit Jézus Krisztussal együtt élt, az ő urával.

Hát ezt az ajándékot, ezt az életet kapta meg Tamás, amikor találkozott a feltámadott Úrral, Jézussal! Meglepő ez, mert három évet együtt tölthetett Vele. Jézus elhívta Tamást. Tamás hallhatta Jézus tanításait, láthatta a csodákat, gyógyításokat. Úgy visszacseng bennem, amikor gyermekként, az egyik hittestvér, gyülekezeti tag felhívta a figyelmemet arra, hogy: Csilla, nem szabad arról elfeledkezni, hogy még a templom tövében, sőt még a templom padjai között lévő emberek is elkárhozhatnak. Lehet, hogy biztos helyük van, a padokban az istentiszteleteken, a különböző alkalmakon, de ha nincs az élő Jézus Krisztussal, a feltámadott Úrral kapcsolatuk, akkor igen, elkárhozhatnak. Hogy ne lett volna boldog húsvétja Tamásnak? Hiszen nem csak találkozott a feltámadottal, hanem élő hitet is kapott ajándékba, az Úr Jézus Krisztustól!

Szívemből kívánom mindnyájunknak, hogy olyan áldott húsvéti ünneplésünk legyen, amikor élő találkozásunk van az Urunkkal!

A világ olyan sok negatív, szomorú dolgot üzen és ezzel veszi körül az életünket. Talán sokkal jobban figyelünk arra, hogy mi van a rádióban, mi van a televízióban, a kormány milyen határozatot hoz. Az Operatív Törzs jelentése mellett, az Úr Istennek a hangja és az Úr Istennek az üzenete talán nagyon-nagyon sokadlagos az életünkben. De, ne feledkezzünk el arról, hogy semmit nem ér a mi ünneplésünk, ha nem hisszük, hogy olyan Krisztusunk, olyan élő Krisztusunk van, aki legyőzte a halált, és nem véletlenül mondta az övéinek, hogy: Élek én, és ti is élni fogtok!

Ne csak a láthatókra nézzünk, és ne csak ezen a mai napon, mert ma húsvét van, hanem életünk minden napján lássuk ezt a dicsőséges, feltámadott, Megváltó Jézus Krisztust!

Ámen.

Hogy tudjunk közös dolgainkról

  • A Zsinat Elnökségi Tanácsának határozata értelmében továbbra is fenntartjuk a személyes jelenléttel járó istentisztelet és egyéb gyülekezeti alkalom szüneteltetését. Imádkozzunk, hogy mihamarabb újra közösségben élhessük meg hitünket!
  • Szeretettel hirdetjük a testvéreknek, hogy húsvét hétfőn nem tartunk istentiszteletet, helyette újra megnézhető a gyülekezet Facebook oldalán a zenés-verses passió játék, melyet hétfőn 9 órától tekinthetnek meg. Mindenkit szeretettel hívunk, hogy csatlakozzon online alkalmunkhoz!
  • Aki internet hiányában nem tudja online követni istentiszteletünket (www.facebook.com/arpadterdebrecen), annak a Duna Tv adásait javasoljuk figyelemmel követni. A prédikációk nyomtatott formában is elérhetőek a parókián.
  • Az adakozás fontosságára szeretném felhívni a figyelmet. Kérünk mindenkit, hogy a megváltozott körülmények miatt utalja a fenntartói járulékot, perselypénzt és az adományainkat az OTP-nél vezetett 11738008-20082374 számlaszámunkra, vagy személyesen hozza be a lelkészi hivatalba. Köszönjük.

Alkalmaink:

Húsvét hétfő: 9.00: Húsvéti passió játék a gyülekezet Facebook oldalánCsütörtök 18.30: Családok bibliaórája (online)
Kedd 18.00: HéSZ (online)Vasárnap 9.00: Istentisztelet (online)
Szerda 18.00: Férfikör (online)

Jövő vasárnap Veres János lelkipásztor fog szolgálni. Fogadjuk szeretettel!

Imádkozzunk: Megváltó Krisztus Urunk! Kérünk téged, hogy gyógyítsd meg betegeinket. Adj nekik türelmet betegségük hordozásában, tanítsd meg őket alázatra, mert a gyógyulás egyik elengedhetetlen feltétele, hogy csakúgy mint ahogy az életünket a Te kezedbe adjuk, úgy a testünk feletti kontrollt az orvosok kezébe tesszük, akik minden tudásukat latba véve küzdenek életünkért, gyógyulásunkért. A mi Mennyei Orvosunk adott a földi orvosainknak tudást, eszközt a mi gyógyításunkra. Fogadjuk hát el rajtuk keresztül a szabadítást. Ámen

Elérhetőségeink:

Cím: 4028 Debrecen, Kassai út 12., Tel.: 06-52/412-801

e-mail: debrecen-arpad.ter@reformatus.hu, honlap: www.arpadter.reformatus.hu

Alapítványunk: Debrecen-Árpád téri Református Egyházközségért Alapítvány számlaszáma: OTP 11738008-20863191.

Egyházfenntartói járulékot a 11738008-20082374 OTP számlaszámunkra várjuk. A templom felújítására szánt adományokat a11738008-20885469 számú, OTP Banknál vezetett számlaszámunkra várjuk. Az OTP Banknál megnyitottuk a 11738008-21456004 számú, Gondviselés számlát, melyre a gyülekezeti célú diakóniai adományokat várjuk.

Húsvéti istentisztelet – 2021-04-04
Scroll to top