A mennyei város közepén az élet fája áll (Jel 22,2). Ha a vasárnapi prédikáció gondolatait tovább visszük, tegyük fel a kérdést magunknak a héten: tudjuk, hogy ez a fa (és vele együtt az igazi boldogság) még előttünk van, nem a hátunk mögött (azaz nem hagytuk el végleg az édenkertben)? Addig is: tudunk mi „fák” lenni a környezetünknek? Mivel a fa a gyümölcséről ismerszik meg, törekedünk gyümölcsökre egyáltalán és meghozzuk azokat?