Böjtben vagyunk. Sokféle böjt van, ez a mostani egyfajta szabadság-böjt. A böjtölés általában önkéntes, saját elhatározáson alapul. Kivéve, mikor kívülről jövő kényszer, mint például most.

A böjt lényege, hogy valamiről lemondunk, ami amúgy fontos számunkra. Okkal tesszük ezt, sőt, céllal. Nem megyünk sehova, pedig szeretnénk, jól esne. Mégsem megyünk, lapítjuk a járványgörbét, védjük magunkat, a szeretteinket, az embertársainkat, az egészségügyet.

A Szólj be a papnak blog két évvel ezelőtt írta, de akár idén is írhatta volna: a böjt bizony több, mint lemondás bizonyos ételekről és szórakozásról. Böjt lehet az is, ha valami olyan új dolgot kezdünk el az életünkben, ami által épülünk: több szolgálat, több odafigyelés, több megértés. Lemondásban megélni, hogy mennyi minden nélkül van élet, illetve rádöbbenni, hogy milyen sok mindentől függünk. Mi hiányzik, mi fáj, amikor nincs.

És hogyan csináljuk mindezt? „Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Amikor pedig te böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; és Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked” (Mt 6,16-18). Az arcmosás mellé még tegyük hozzá a kézmosást, a többi magától értetődik. A maszk ugyan jól takarja a komor arcot, de mennyei Atyánk simán alálát.

Sigér Fruzsina