Igét hirdet: Szabó Zsoltné bo. lelkipásztor
Bibliát olvas: Kiszely Terézia
Imádkozik: Kurta Sándorné

ÖRÜLJETEK AZ ÚRBAN!

Lekció: ApCsel 16,16-28 Textus: Fil 4,4

A mai alkalommal a lélek gyümölcsének másik szeméről, az örömről szeretnék szólni. Örülni jó dolog, minden ember szeret, vagy szeretne örülni. És nemcsak jó, hanem szükséges dolog az öröm. Olyan szüksége van minden embernek az örömre, mint ahogy az élőlényeknek a napsugárra. Az öröm az élet napsugara, ami nélkül élettelenné, szürkévé, olyan pincevirág-életűvé válik az ember. De van ilyen öröm? Létezik az, hogy az öröm ilyen el nem múló módon jelen van az életünkben? Hála Istennek, van ilyen öröm. A Krisztus evangéliuma éppen ilyen örömöt hirdet, és Pál apostol szavai is erre biztatnak mindnyájunkat, amikor ezt mondja: „Örüljetek az Úrban, mindenkor, ismét mondom, örüljetek!” Rengeteget lehetne erről elmélkedni, hogy mit jelent az Úrban való öröm, de helyette nézzük meg, hogy Pál és Szilász, Isten két szolgája, hogyan örült, hogyan dicsőítette Istent.

1. Micsoda rettenetes éjfél volt: vérbe fagyva feküdt a két ember a börtön kövezetén. Az ötven korbácsütés végett, amit rájuk mértek, nem volt a hátukon egy ép tenyérnyi bőr sem. A legbelső börtönben voltak, amit helyesen úgy mondhatnánk, a siralomházban, és a lábuk kalodába volt szorítva. Még mozogni sem tudtak azon a kis helyen. Most jól értsük és lássuk meg: ez a két ember nem akkor énekelt Istent dicsőítő énekeket, amikor már kint voltak a börtönből-, mert később csodálatosképpen megszabadultak, nem akkor örvendezett a szívük, amikor már minden újra rendben volt és kivilágosodott körülöttük-, hanem éjfélkor, amikor igazán nyakig voltak a bajban. Amikor sajgott a sebük, amikor vérző hátukkal neki támaszkodtak a börtön nedves falának, és a kalodának a vaspántja élesen belehasított az eleven húsukba. Tehát, amikor emberileg a legkilátástalanabb volt a helyzetük. Sötét, ijesztő órák voltak ezek, amikor örömre és Istent dicsőítő magasztalásra semmi okuk nem volt. Sokkal inkább jajgatásra, sírásra, panaszkodásra, perlekedésre, átkozódásra, ahogy ilyenkor lenni szokott. De ez a két ember, akkor és ott dicsőítette Istent. Igenis volt kedvük énekelni, tudtak örülni, abban a rettenetes helyzetben.
2. Igen,…mert az öröm, amiről Pál apostol beszél, és amit az evangélium hirdet: teljesen független az ember sorsának az alakulásától, a börtönfalaktól, a sebektől, a nyomorúságtól, a közelgő halálnak a tudatától és a bizonyosságtól. Pál meg Szilász ott a sötétben megtapasztalta, hogy ott van velük az Úr, és az evangélium, amit másoknak hirdettek. Arra rá lehetett tenni az életet, sőt, ha kell meg is lehet érte halni!
3. Megélték az Istennek a valóságát, amihez képest a börtönnek a valósága, a sebes hát sajgó valósága, a közelgő halálos ítélet valósága másod és harmadrendű valósággá törpül el. Nem is érdemes vele foglalkozni. Átláttak a börtön falán, mintha már nem is ott lettek volna, és akkor és ott megtört a félelem varázsa, a szenvedésnek, a kétségbeesésnek, a gondoknak a varázsa. Csak ebben a lelki állapotban lehet meghallani Isten bátorító szavát:
4. „Ne félj, mert én megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” vagy „Ne féljetek, mert én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig!”
5. Szinte megmagyarázhatatlan módon békesség, védettség, biztonság, járta át a lelküket. Mert ez a legnagyobb szabadulás, amikor valakinek, a lelkének mélyében lehullik az a börtönlánc, aminek ki tudja, mennyi ideje a fogja! Az emberi lélek kiszabadul: a csüggedés, magányosság, fájdalom, bizonytalanság, betegség, gyász, közöny, világi örömök, élvezetek rabságából…stb. és akkor a felszabadult ember el kezdi dicsérni Istent! Nem is lehet ez másként, amikor egy embernek a szíve tele van az Isten jelenlétének és szeretetének a tudatával, akkor a külső körülményektől függetlenül, dicsérő ének száll Isten felé. Ez az igazi ÖRÖM! Ez az, amit az apostol így fogalmaz meg: – hogy „mindenkor az Úrban!” Ugye érzitek, hogy ez nem a jókedvnek az öröme, ami vidám társaságban keletkezik. Nem kintről ható, a külső körülmények által felkeltett jó érzés, hanem valami bentről, belülről kisugárzó csodálatos és érthetetlen öröm az Úrban. Ez nem azt jelenti, hogy más öröm nem is lehet! De bizony örülhetünk a természet csodáinak, egy jó baráti társaságnak, egy születendő gyermeknek, annyi széppel ajándékozta meg az Isten ezt a világot. A baj az, ha a gyönyörökben nem látjuk meg magát a szerzőt, az alkotót: Istent!
6. Van azonban sok olyan helyzet is életünk során, hogyha nem az Úrra nézünk, a bűn beszennyezz bennünket és nem tudunk örülni, nem tud bennünk a Mi Atyánk sem gyönyörködni. Pl. Dávid Isten szíve szerint való férfi volt, szerette az Urat dicsérte, örvendett, örült az Úrban, de amikor bűnben elesett, elvesztette örömét. Dávid az 51. zsoltárban így könyörög Urához: „add vissza nekem a te szabadításodnak az örömét.” A bűn, mint felhő, eltakarta napsugarát, az örömét az Istenben.
7. Igen testvérek, azt hiszem előttünk is sokszor felhők vannak, és sűrű homály takarja be a nemzeteket. Ha a bűneidet, különböző felhőidet, melyek ide-oda gomolyognak, életedben nem akarod feladni, akkor nem láthatod meg Isten arcát, nem láthatod a Szent sugarakat, amiket rád akar bocsátani, mert Isten gyönyörködni akar te örömödben. Az igazi öröm, amikor te Krisztusban vagy Ő pedig tebenned. Kívánom, hogy így örüljetek testvéreim az Úrban, hogy a ti örömötök teljes legyen!

Ámen.

Örömmel énekelek….

Örömmel énekelek, vidáman zengedezek
Mert Jézus megváltott!
A bajok jönnek-mennek,
Jézus által mind megszűnnek,
Mert fényében járok!

REF.: Ő mindenem, Ő mindenem nekem,
Mindenem az Úr Jézus nekem, 
Ő apám, anyám, testvér, rokon,
Ő Mindenem nekem!