Igét hirdet: Szabó Zsoltné bo. lelkipásztor
Bibliát olvas: Nagyné Nóra
Imádkozik: Tálasné Őri Róza
Orgonál: Fejszés Dániel kántor, presbiter

Ki az én felebarátom?

Lekció: Luk 10, 25-37 Textus: Luk 10, 27b; 29b,

Nagy szeretettel köszöntöm a gyülekezetet! Ahogy a múlt héten hallottuk, a mai alkalmon a felebaráti szeretetről lesz szó.

Egyszer egy írástudó konkrétan ezt a kérdést tette fel: „Ki az én felebarátom?”- mire Jézus határozott válaszképpen az irgalmas samaritánus történetét mondta el neki. Ha valaki feltenné nekünk ezt a kérdést: „Ki az én felebarátom?” Valószínű, hogy bátran azt felelnénk: – Mindenki. Mindenki az, – mert úgy gondoljuk, hogy egy keresztyén embernek mindenkit a felebarátjának kell tekintenie. Ez a tétel azonban igaz is meg nem is. Elméletileg kétségtelen, hogy könnyű minden Krisztust követő emberben a felebarátot látni, de a gyakorlat már egészen mást mutat. Szinte természetes az a védekezés: „mégsem lehet azt kívánni, hogy mindenkinek a gondját magamra vegyem…” Tehát ez a mindenki a felebarátom- gyakorlatilag egyenlő a senkivel.

Ezért szűkítette le a felebarát fogalmának keretét Jézus, amikor elmondott egy esetet, arról az emberről, akit rablók támadtak meg, kifosztottak, megsebesítettek, és félholtan ott hagytak az út mellett. Tudni akarod, hogy kit szeress, mint felebarátod?-kérdezi Jézus. Óh, ne mindenkit, csak az ilyen nyomorultat, a te irgalmadra, a te segítségedre szoruló embert! Ez a te felebarátod! Az emberi életnek sokszor ismert, olykor névtelen vándorai, akikre rátámadt a másik ember erőszakossága, igazságtalansága, önzése, amely kifosztotta őket, testileg vagy lelkileg megsebesítette őket és most vergődnek félholtan, sehogy sem tudnak talpra állni. Ezek a megbélyegzettek kiáltanak felénk: szenvedélybetegek, kiégettek a „néma szenvedők”. Az igazi felebaráti szeretet azonban továbbmegy és felebarátnak látja a rablókat, gonosztevőket, az irgalmatlanul cselekvőket, akik mások életét, akár testileg, akár lelkileg teszik tönkre. S míg ezek az emberek, mások baján örülnek, a másik ember életének tönkre tevésén dolgoznak, észre sem veszik, hogy saját önzésüknek, bosszúvágyásuknak, hatalmi tébolyába, nyomorúságukba estek. A samaritánus léleknek ezek az emberek is felebarátai. Azaz a Krisztusi ember nem fordul el megvetéssel, vagy gyűlölettel az ilyen emberektől, hanem meglátja benne az elveszett, nyomorult bűnös embert, azt, aki egykor saját maga is volt. (Boros Lajos és társai világos példa lehet előttünk.)

Jézus azonban még jobban leszűkíti a kört. Azt mondja, hogy még ezek a kisemmizett, kifosztott áldozatok sem mind a te felebarátaid; hanem csak az, aki az utadba akad, jól tudja Jézus, hogy nekünk minden szánalomra méltó, szerencsétlenül járt emberért határtalanul tud fájni a szívünk. Csak éppen mindig azért az egyért nem, aki az utunkba akad.

A pap és a lévita talán nagyon alázatos szívvel vallotta, hogy neki minden szerencsétlen ember a felebarátja, csak az az egy nem, aki mellett most a jerikói úton éppen elhaladtak. Pedig ott és akkor, csak az az egyetlen ember lett volna a felebarát és más senki!

Mindig az az ember (gyermeked, testvéred, rokonod, bármelyik szülőd, barátod, bárki) jelenti számodra a felebarátot, akivel éppen a találkozás pillanatában válik aktuálissá a szeretet parancsa!

Nem véletlen az, hogy Jézus egy samaritánus és egy zsidó szereplővel mutatja be a felebaráti szeretet gyakorlatát. A két nép között évszázadokra visszanyúló ellentét feszült. A zsidók lenézték a samáriaiakat, alacsonyabb rendű népnek tartották őket, míg a samáriaiak gyűlölték a zsidókat. A két nép fiai kölcsönösen szégyeltek volna akár még szóba állni is egymással. Ezt tudva értjük meg, milyen értelmezést akar adni Jézus a felebaráti szeretetnek azzal, hogy éppen egy samáriai könyörült meg egy zsidón! Emberileg szólva sokkal indokoltabb lett volna, ha samáriai ember viselkedett volna úgy, mint a pap vagy a lévita. Neki több oka lett volna a porban fekvő ember láttán így gondolkodni: -Mi közöm hozzá? Bánom is én, akármi történik vele. Hiszen nem az én fajtámból való. Segítsenek rajta a saját atyjafiai. Sőt a mai gondolkozás szerint az is érthető lett volna, ha bizonyos kárörömmel nézi az ellenségével történt szerencsétlenséget, és magában azt gondolja: Úgy van neki legalább ezzel az eggyel is kevesebben vannak! De nem ezt tette, hanem megkönyörült rajta, feledve minden évszázados sérelmet, keserűséget és igazságtalanságot. A legnagyobb gonddal, gyöngédséggel, segítő tettekben megnyilvánuló szeretettel hajolt le hozzá. Éppen ő, az idegen, ahhoz, akit a sajátjai otthagytak!

Mit akar ezzel Jézus mondani? Azt, hogy a felebaráti szeretet nem lehet személyválogató! Ez a szeretet mindenféle származási, társadalmi, korláton, sőt ellentétben felülemelkedő emberszeretet! Nem azért szereti a másikat, mert bármi szempontból szeretetreméltó az illető, mert hozzám tartozik származásilag, felekezetileg vagy bármiféle érdekszempontból, hanem csa.k azért a puszta tényért, mert a másik is ember.

-Tudjuk, hogy mit jelent ez? Azt, hogy te és a te szeretteid, akiket nagyon szeretsz, Istennek nagyon drágák! Nagyon szeret Isten minden szeretteddel együtt és ez a jó hír! A másik talán kevésbé: az az, hogy te és a te szeretteid is annyit érnek, mint a más származású, más keresztyén felekezetű, nyelvű ember, akit te lehet, hogy gyűlölsz, megvetsz, mélyen haragszol rá, vagy legjobb esetben közönbös számodra.

Isten legdrágább kincse: nézz most így a melletted ülő emberre, testvérre, akár ismered akár nem. Isten ezt a szeretetet abban jelentette ki számunkra, hogy az Ő Szent Fiát áldozta fel mindenkiért!

Őt is félholtra verték Pilátus udvarán. Utána még kínzásoknak volt kitéve, majd keresztre feszítették. Az Ő sebeit senki sem mosta ki olajjal és borral, senki nem kötötte be, de ahogy az Ige írja Ézsaiás könyvében: „Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg!”

Leköpték, megszégyenítették, mégis így imádkozott: „Atyám bocsáss meg nekik!” Az, hogy Ő kész volt az irgalmasságban eddig elmenni, azt a gyümölcsöt teremte, hogy emberek megszabadulhatnak a benne hívők a velünk született irgalmatlanságtól és felszabadulhatnak, arra, hogy legyen lelki szemünk meglátni a nyomorúságot, legyen együttérző szívünk, hogy mozduljon meg kezünk, áldozzunk időt, fizikai erőt, kedves szavakat, ha kell még pénzt is-, hogy lehessünk gyógyító eszközök Isten kezében. Hogy valóban Krisztusban újjászületve ebben az irgalmatlan világban a szeretet parancsolatát éljük minden nap!

Ámen.

Hogytudjunkközösdolgainkról

A héten búcsúztunk Gyergyói Csaba presbitertől, baráttól, akit életének 62. esztendejében szólított magához mindenható Istenünk. A család nevében mindenkinek köszönöm a jelenlétét. A köszorúmegváltás összege 80.000 Ft volt, amit át is utaltunk az özvegyének.

Jó tudni!

• Október 12-re (szombat) autóbuszos kirándulást szervezünk az Egerhez közeli, Noszvajra és a szamolyai kaptárkövekhez. Jelentkezni a kikészített íven lehet.
• 2019-ben a presbitérium határozata értelmében az egyházfenntartói járulék mértéke 10.000.- Ft/fő/év.
• A Reformátusok lapját és Közösség magazint féláron lehet vásárolni!

Heti alkalmaink:

Kedd – Péntek: reggeli áhítatok 8 órától	Csütörtök 18.00: családi bibliaóra
Szerda 17.30 bibliaóra	Vasárnap 9.00: istentisztelet Vasárnap 9.00: vasárnapi iskola

Havi rendszeres alkalmaink:

Minden hónap első hetének hétfőjén 18.00 órától: Presbiteri alkalom.

Minden hónap utolsó hetének vasárnapján 16.00 órától: Dicsőitő alkalom.

A jövő héten Veres Jánosné beosztott lelkipásztor szolgál.

Heti imatémáink:

• Imádkozzunk az iskolába induló gyermekeink tanévkezdéséért.
• Imádkozzunk a természeti katasztrófák áldozataiért.