„Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem! Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után: Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt? Könnyem lett a kenyerem éjjel és nappal, mert egész nap ezt mondogatják nekem: Hol van a te Istened?” (Zsolt. 42, 2-4)

Lelkem, mint szabad madár vágyódik utánad Istenem. A lelkem – ami végtelen ajándék az életben – szeretné megismerni azt, aki élő, örök, kegyelmes és csodálatos. Sóvárogva vágyom utánad, Uram! Csak egy kortyot Belőled, csak egy pillanat tiszta örömöt és szeretetet Veled. Csak egy kis felfrissülést adj Istenem!

De ez a lélek, ami elhiszi magáról, hogy szabad túl messze vágyik. Sokszor messzebb annál, hogy Hozzád visszatalálhasson. Hol vagy Istenem? Csak egyért imádkozom a kopár, kiszáradt napok között: Találj rám Istenem! Vonj magadhoz közel! Hagy érezzem újra a te szeretetedet, a te melegedet! Hol van az én Istenem? Nem a távoli mennyben, nem is a messzi templomokban. A szívemben, a lelkemben vagy te Istenem! Te, aki el nem hagysz, el nem vetsz, hanem hajlékodba fogadsz engem, amikor kérem. Kérlek, Uram! Ámen!

F.E.