„Dávid zsoltára. Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem. Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam. Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben.” /23. Zsoltár/

Istenem! Kérlek, vezess engem! Nem akarom, hogy mindig szép legyen. Nem kérek tőled tökéletes életet. Nem kérem tőled az egyszerűt, sem a nagyszerűt. Csak azt kérem tőled Istenem, hogy légy velem! Terelgess engem a füves legelőn, de ne hagyj el engem a halál árnyékában sem. Istenem, a te hűségedben nem kételkedem. De mi lesz akkor, ha én fordulok el tőled? Ha én hagylak el, és már nem akarok többé rád tekinteni. Kérlek, akkor se mondj le rólam. Ha teljesen elfordulnék is tőled, hogy már a nevedet sem ismerem meg, már a szeretetedet sem érzem többet. Amikor már a legelő sem tűnik olyan zöldnek és a halál árnyéka sem annyira hidegnek, akkor is vonj magadhoz Istenem! Amikor a szeretet, kegyelem, öröm, megváltás szavai a lelkemben megkopnak és jelentéktelenné lesznek, akkor se hagyj el Istenem. Gyere utánam, kövess engem, vonj magadhoz és üdíts fel! Mint először mikor megtaláltál. Hagy legyen az életem újra és újra és örökké a Tiéd! Uram nincs az életben nagyobb ígéret, mint a tiéd: „Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben.” Mert a te házad a szeretet háza, a te házad a kegyelem háza. Az az otthon, ahol a testvéreim élnek, a barátaim, a szeretteim. Ahol a te igéd napról-napra felüdíti a lelkem. És ez a ház nem téglából épült, nincs helyhez kötve, hanem ott van, ahol te is Istenem! Bárhol és mindenhol megtalálhatom, ha engeded, hogy Téged meglássalak. Engedj magadhoz közel Istenem szobám rejtekében, az utca kietlenségében, az elmémbe zárva. Jövel Uram! Ámen!

F.E.