Vincze Erzsébet és Pap Sándor Bence élménybeszámolója

Mama: Január 8-án évköszöntő gyalogtúrát tettünk Pallagra és vissza. Még előző nap is kétséges volt számunkra, megvalósul-e, ugyanis esőt jósolt az időtérkép.

Szomorkás, borongós reggelre ébredtünk. Viszont a kedvünk jó volt, várakozással telve indultunk a gyülekező helyre. Eszembe jutott nagyapám, aki úri passziónak tartott minden sétálást, mivel a parasztember nem ért rá ilyen felesleges dolgokra, hiszen egész évben adott munkát bőven a természet.

Sándor: Alapvetően szeretek sétálni. Mamával menni azért jó, mert mindig tanulok tőle valami újat. Mama ugyanis nagyon szereti a természetet. Sok madarat ismer, sőt, a vadnyomokból meg tudja állapítani, miféle állat járt előttünk. Szóval, ez a túra is érdekesnek ígérkezett. Igaz, szinte senkit sem ismertem odafelé. (hazafelé már más volt a helyzet) Ami meglepő volt számomra, hogy mindenki, kicsik és nagyok (7 és 82 év között) jókedvvel indultak neki a távnak. Természetesen mi is túlélőkészlettel felszerelkezve jöttünk: pogácsa, tea, gyümölcs. Vezetőnk, Gyuri bácsi azonban „megmotivált” mindnyájunkat azzal, hogy a célnál szendvicsek várnak ránk. Mindjárt szaporábban szedtük a lábunkat!

Mama: Az erdő engem elvarázsol. Szívem szerint egyedül vágtam volna neki a távnak. (sebaj, bepótolom úgyis) Unokáim tágra nyílt szemmel nézték a hatalmas fákat, észre sem vették, mióta gyaloglunk már. Mi alkottuk a hátvédet Zoltánnal, aki fényképeket is készített. Fagyöngyöt találtunk a földön, apró, szürke gombákat az avarban, kidőlt fákat, letört ágakat. Mire észbe kaptunk, már meg is érkeztünk a célhoz.

Sándor: Ha ismeretlenekkel vagyok együtt, szégyellős vagyok. Ezért mama hozott nekem szendvicset is, meg süteményt is. Mivel kamaszkorom elején járok, szinte állandóan éhes vagyok. Ez a szendvics nagyon finom volt. A sütemény is. A felnőttek ráérősebben falatoztak, közben beszélgettek. Én az öcsémmel a kevés hóba versenypályát tapostunk, és azon száguldoztunk körbe-körbe. Kikukucskált a felhők mögül a nap is, érdeklődve szemlélte töretlenül jókedvű társaságunkat.

Mama: Hazafelé már nem voltunk ismeretlenek egymásnak. Oda-odacsapódtunk egymáshoz, s mi másról is beszélgethettek volna a nők, mint a konyháról. Így kaptunk egy egyszerű ám nagyon egészséges tökös süteményreceptet Emesétől. Azután Juci néni árulta el a tökleves titkát, megfűszerezve azzal, hogy ő ráadásul Nagydobosról származik, ahol Magyarország legfinomabb sütőtökjei teremnek.

Sándor: Gyuri bácsi beavatott bennünket a favágás szakszerű és követendő lépéseibe, aminek következtében biztosan nem felénk fog dőlni a fa. Nagyon vicces bácsi. Remélem, még sokszor túrázunk vele, és sok hasznos ismeretre tanít meg bennünket. És még a hó is hullni kezdett!

(fotók: Bíró Zoltán)