2017/2. – A Debrecen Árpád téri református templom tető és homlokzat teljeskörű felújítására

Támogatás azonosítószáma: 2017/2.

Vissza nem térítendő támogatás: 70.000.000,- Forint

Kedvezményezett: Debrecen-Árpád téri Református Egyházközség

Támogató: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata

Vecsey Imre és Bruchner Karolina hagyatékából megépítették és 1914 -ben felszentelték az Árpád téri Református templomot.

Az eredetileg kváderes homlokzatú templomot az elmúlt száz év alatt többször felújították, a kváderes homlokzati struktúrát megszüntették. Az utóbbi néhány évtizedben azonban a gyülekezet anyagi lehetőségei nem tették lehetővé, hogy jelentősebb felújítási, állagmegóvási feladatokat végeztessen a templomon. A tető és a homlokzat a folyamatos beázások miatt kritikus állapotba került. 2013-ban a gyülekezet önerőből csak a két óratorony faszerkezetének statikai megerősítését tudta megoldani 4,5 millió forintból. További felújításokat a gyülekezet már nem tudott finanszírozni, a templom állapota pedig tovább romlott. A lehulló vakolat- és paladarabok miatt, a Tiszántúli Református Egyházkerület segítségével, a 4-es út melletti járdarészre védőtetőt építettünk, a gyalogosok testi épségének megóvása érdekében.

2014 decemberében prof. Dr. Fülesdi Béla és Miklósi Ferenc jótékonysági koncertet szerveztek Szentpéteri Csilla és Vásáry André közreműködésével, amelyen befolyt adományokból, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának két pályázati támogatásából, 2015-ben a templom legrosszabb állapotban lévő része, a harangtorony és a két óratorony az eredeti 1914-es állapotnak megfelelően, kívül és belül is teljesen megújulhatott.

Továbbra is reménykedve a teljes felújítás lehetőségében, 2016-ban és 2017-ben is pályáztunk az Emberi Erőforrás Minisztériumához. Az elnyert EGYH-EOR-16 (8 millió) és EGYH-EOR-17-es (9 millió) pályázatokon összesen 17 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a gyülekezet.

2017 évben a Debrecen Város Bálján 11 millió forint adomány gyűlt össze, majd Debrecen Városa 70 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott a templom teljes külső felújítására. Így mindösszesen 98 millió forint segítségével kezdhettünk bele a templom-külső felújításának befejezésébe.

A meghirdetett közbeszerzés során a munkát a Dryvit Profi Kft. nyerte meg. A kivitelező cég az eredetileg vállalt 2017. december 31-i befejezési határidő előtt, már október végén elvégezte a munkát:

  • Bontás: A felújítás során lebontásra került az épületrész tetőfedése, kibontásra kerültek az épületrész nyílászáró szerkezetei.
  • Tetőfedés: A meglévő deszkázatra, annak átvizsgálása és szükség szerinti javítása, elemeinek cseréje után alátétlemez és új fedés készült síkpala felhasználásával. A tetőfedésénél a kapcsolódó bádogos szerkezetek párkánylefedések, fekvő ereszcsatornák, vápaelemek, tetőkibúvók cserére kerültek patinázott titáncink lemez felhasználásával. A csúcsdíszek is cserélésre kerültek.
  • Nyílászárók: A meglévő nyílászárók azonos megjelenésű új fa szerkezetű nyílászárókra lettek cserélve. A lépcsőházi tornyokban és a templomtérben hőszigetelt üvegezéssel, a többi helyen egyrétegű katedrálüveggel vagy drótüveggel költségvetés kiírás szerint. A két lépcsőházi bejárati ajtó felújításra került a korábban felújított ajtók mintájára. A harangtorony középső részén lévő beton bordarendszerű rózsaablak üvegezése kicserélésre került egyrétegű sárga, illetve víztiszta drótüvegre.
  • Homlokzatképzés: Az épületrész lábazati festett felülete fölötti homlokzati felületén a meglazult vakolati részeket eltávolították és újravakolták. A homlokzati terveket a lábazati sáv fölött a kváderes homlokzati megjelenés 3 cm élképzéssel ellátott, teljes felületen ragasztott kivitelű, expandált polisztirol lapokkal kerültek kialakításra a homlokzati tervnek megfelelő rajzolattal, különböző nagyságú táblaméretekkel. A hőszigetelő elemek 3 cm-es hézaggal kerültek elhelyezésre. A hőszigetelő táblákat a magasság figyelembevételével kialakított dűbeles rögzítéssel is ellátták. A homlokzati felületet a kváderhornyokat is beleértve üvegszövet hálóval látták el. A felületen 1 mm szemcsenagyságú nemesvakolat, illetve a homlokzati terv szerint egy-egy kváderelemen 3 mm-es szemcsenagyságú szórt nemesvakolat felületképzés készült az eltérő felületi struktúra létrehozása érdekében. A lábazati részen a nedvesség hatására tönkrement vakolatrészeket eltávolították és ezen a felületen új lélegző vakolat készült kváderes kialakítással, a kvádereken mélyen tagolt kialakítással. A lábazati sávban, illetve a homlokzati párkányokon, illetve a nem kváderes homlokzati felületeken is szórt kivitelű színező nemesvakolat készült.
  • Bádogos munka: A bádogos szerkezetek, esővíz elvezető rendszer, párkányok és ablakkönyöklők elbontásra kerültek, és új szerkezetek készültek patinázott titáncink lemez felhasználásával.
  • Villámvédelem: A felújítással érintett épületrészeken meglévő villámvédelmi rendszer lebontásra került és új levezető hálózat épült ki, mely csatlakozik a meglévő levezető pontokhoz, illetve az épület többi részén meglévő hálózathoz.

Már csak a toronyórák újra működésbe állítása volt hátra, hogy külsőleg teljesen megújuljon a templom, melyet a gyülekezet saját adakozásból építtetett újjá, helyreállítva annak eredeti állapotát. Így több mint 100 év után, újra eredeti szépségében láthatják a környéken élő debreceni polgárok Debrecen egyik legszebb református templomát.

Ahhoz azonban, hogy a belsőt is az eredeti szépségében, de a mai igényeknek megfelelő komforttal tudja használni a gyülekezet, további adományokra és támogatásra van szükségünk. A mostani felújításra összegyűlt adományokból megmaradt összeg, valamint a gyülekezeti tagok nagylelkű adománya által képzett önerő birtokában, és az Emberi Erőforrás Minisztériumához benyújtott újabb EGYH-EOR pályázati támogatás elnyerésében bízva, már a belső felújítás megkezdéséhez is elkezdtük a tárgyalásokat a tervek elkészítéséhez.

Isten gondviselésében bízva biztosak vagyunk abban, hogy belátható időn belül templomunk belseje is méltóképpen megújulhat.

Debrecen, 2017-12-20

Szilágyi János gondnok
Veres János lelkipásztor
2017/2. – A Debrecen Árpád téri református templom tető és homlokzat teljeskörű felújítására
Scroll to top