Kinek mondanak az emberek? – 2021-02-21

Igét hirdet: Veres Jánosné beosztott lelkipásztor
Ágendázik: Szabó Zsoltné beosztott lelkipásztor
Bibliát olvas: Matkó Péter
Imádkozik: Dragán György lelkipásztor
Orgonál: Fejszés Dániel kántor, presbiter
Ének: Tornyi Blanka

Lekció: Jn 9,1-12Textus: Jn 9, 35-38

Jézus ismét szombaton gyógyít. Ez nagy baj! Nem először fordult már elő, hogy szombaton gyógyít, lásd a 18 éve beteg asszony történetét. Kérdőre is vonták érte. De meggyógyította a farizeusok egyik vezetőjének a házában egy vízkóros embert is. De szombat volt akkor is, amikor a Betesda tavánál megszabadított egy 38 éve szenvedő embert. A ma felolvasott történetben egy születése óta vak embert gyógyított meg Jézus, szombaton!

Ezekben a történetekben minden beteg nélkülözött valamit. Valami meg volt tőlük vonva, valamijük nem volt meg, részlegesen vagy egészen nélkülözték az egészségben való járást. Mintha böjtöltek volna, de nem önszántukból.

Jézus meglátott egy születése óta vak embert. Nagyon fontos a történetben, és a te meg az én történetemben is: nem az ember hallja meg Őt, nem mi érezzük meg Jézus jelenlétét, hanem Jézus lát meg minket! Jönnek a tanítványok, egy teljesen normális kérdéssel – mert ekkor még voltak ilyen kérdések – :

Mester, ki vétkezett? Ez, vagy a szülei, hogy vakon született? Jézus, így válaszolt: „nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei” Jn 9,2-3.

Jézus nem firtat semmit, nem megy utána a dolgoknak, mert tudja, hogy minden ember vétkezett és vétkezik, de most nem ez a kérdés. Most nappal van, most jelen van a földön. Ő a világ világossága. Miért ne adja vissza ennek az embernek a szeme világát? Miért ne lássa meg a világ világosságát, miért ne szabadulhatnának meg az emberek szombaton? Hiszen ezek a szabadulások mind-mind Isten nagyságát és dicsőségét hirdetik. De eljön majd az éjszaka, amikor nem lehet már munkálkodni, mert már nem lesz rá lehetőség. Mert a lehetőségek és a napok egyszer bezárulnak. Mert most van az üdvösség napja, most jött el ennek az embernek az életében a szabadulás, a kegyelem napja.

Talán ugyanúgy kezdődött ennek az embernek a napja, mint máskor. Mindig ugyanaz; sajnálgatják, megszánják, vagy hidegen, unottan elmennek mellette. Ezen a szombaton senki nem sejtette, hogy egy ember, aki vak volt, látni fog. Mert ezek a dolgok nem létezhetnek. Idézem a mondatot:

örök idők óta nem hallott olyat senki, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született ember szemét.”. De az is elhangzott a vak szájából, hogy: „Ha Ő nem lett volna Istentől való, semmit sem tudott volna tenni.”Jn 9, 32-33.

Ezen a napon több ember is megszabadulhatott volna a vakságból, de csak egy ember tudta magáról, hogy vak. Jézus nem csak a fizikai látását adta meg neki, lelkileg is elkezdett látni. Azt, amit a többiek nem mertek, vagy nem akartak látni, azt ő elkezdte látni, akarta látni. A többiek még csak meg sem próbálták. Miért? Mert ebben nőttek fel, ezt tanították nekik, mert a törvény sokkal nagyobbra nőtt az életükben mint a kegyelem. A szülők látták a gyermekük életének megváltozását. Látták, hogy ami történt, Krisztustól ered, de félelmükben nem mertek vallást tenni, mert sokkal többet ért nekik az, hogy beengedjék őket a zsinagógába, szombatról szombatra, mint az, hogy vakból látóvá legyenek, hogy megismerjék a világ világosságát, Jézus Krisztust a Szabadítót, a Megváltót, az Isten egyszülött Fiát, aki annak a cselekedeteit végzi, aki elküldte Őt.

A mai vasárnap böjt első vasárnapja. A mi böjtünk szabad akaratból történik. Ha nem akarsz, nem kell böjtölni, ha akarsz, akkor ne csak a megszokás és a formalitás vezessen! A farizeusok rendszerint böjtöltek, mert meg akartak mindennek felelni, minden törvényt betartani, ismerni és követni. Mégis, nagyon keveset láttak meg Isten nagyságából, erejéből, szabadításából és szeretetéből. Meg akartak felelni valaminek. Azt hitték látnak, s közben óriási sötétségben jártak. Nem azért böjtöltek, mert vakok voltak és látni szerettek volna, hanem azért, mert meg voltak győződve arról, hogy ők látnak!

Nem is veszik észre, hogy elment az élet mellettük és nem láttak meg semmit, nem élvezték, nem tudtak örülni, nem tudták kimondani azt, amit az egykor vak és koldus hamarabb kimondott: „Hiszek, Uram”. Látok!

Ámen!

Hogy tudjunk közös dolgainkról

  • A héten búcsúztunk Tremmel Mihályné sz. Szabó Erzsébettől, akinek mindenható Urunk 86 esztendőt adott arra, hogy szeressen és megismerje Őt. Imádkozzunk két lányáért, 4 unokájáért és a kilenc dédunokájáért, az egész családért.
  • A templomtérbe való beérkezés után az egyik asztalról vegyünk el egy párnát. Az alkalom végén pedig tegyük oda vissza.
  • Kérünk mindenkit aki nem tud, vagy nem akar személyesen részt venni az istentiszteleten, az interneten kövesse (https://www.facebook.com/ arpadterdebrecen/) vasárnapi alkalmainkat. Internet hiányában a Duna Tv adásait javasoljuk figyelemmel követni. A prédikációk nyomtatott formában is elérhetőek a parókián.
  • Az adakozás fontosságára szeretném felhívni a figyelmet. Kérünk mindenkit, hogy a megváltozott körülmények miatt utalja a fenntartói járulékot, perselypénzt és az adományokat az OTP-nél vezetett 11738008-20082374 számlaszámunkra, vagy személyesen hozza be a lelkészi hivatalba. Köszönjük.
  • Mint látható a szószék felújítása most van folyamatban. Köszönjük a türelmet!
  • A Házasság Hete gyülekezeti programjai 2021. február 22-től 28-ig tartanak. A páros feladatokhoz szükséges jelentkezési lap az alapítványunk Facebook oldalán elérhető.
  • Szentség vagy világi dolog? A házasság reformátori értelmezése Dr. Kovács Krisztián (DRHE egyetemi adjunktus) előadása, 2021. február 25. csütörtökön 18.00 órától a templomunkban. Szeretettel várunk mindenkit! (Házasság hete rendezvény)
  • A heti program a vasárnapi istentisztelettel zárul, ahol a házaspárok áldásban részesülnek.

Alkalmaink:

Kedd – Péntek 8.00: Reggeli áhítatCsütörtök 18.30: Családok bibliaórája
Kedd – Péntek 18.00: HéSZ (online)Péntek 16.45: Konfirmáció előkészítő
Szerda 18.00: FérfikörVasárnap 9.00: Vasárnapi istentisztelet, vasárnapi iskola

Jövő vasárnap gyülekezetünk volt lelkipásztora, dr. Szalkay Kázmér nagytiszteletű úr fog szolgálni közöttünk.

Fogadjuk szeretettel!

Heti imatémáink: Uram és Mesterem! Segíts, hogy a böjti úton megváltoztassam gondolkodásomat. Segíts, hogy ne magamat keressem, hanem általad magamat találhassam meg. Elesettségem csak nélküled nagy. Segíts felismernem, hogy szabadságom általad és Veled van… Segíts felfedeznem az alázatban kinyíló hit lehetőségét. Ámen

(Forrás: Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ Facebook oldala: Nagyböjti ima)

Elérhetőségeink:

Cím: 4028 Debrecen, Kassai út 12., Tel.: 06-52/412-801

e-mail: debrecen-arpad.ter@reformatus.hu, honlap: www.arpadter.reformatus.hu

Alapítványunk: Debrecen-Árpád téri Református Egyházközségért Alapítvány számlaszáma:
OTP 11738008-20863191.

Egyházfenntartói járulékot a 11738008-20082374 OTP számlaszámunkra várjuk. A templom felújítására szánt adományokat a11738008-20885469 számú, OTP Banknál vezetett számlaszámunkra várjuk. Az OTP Banknál megnyitottuk a 11738008-21456004 számú, Gondviselés számlát, melyre a gyülekezeti célú diakóniai adományokat várjuk.

Kinek mondanak az emberek? – 2021-02-21
Scroll to top