A súlyos megpróbáltatások idején eljön az a kísértés a szenvedő ember lelkében, ami nem Istentől jövő gondolat: „Elhagyott engem az Úr!” Olyan mondás ez, mint amikor felhős az ég és azt mondja valaki: Nincsen ott a nap az égen! Pedig a nap ott van, csak a fényét eltakarják a hatalmas fellegek. Lehet minden szürke és sötét, de vajon tudjuk-e akkor is, hogy a felhők fölött mindig süt a nap? Egy pillanatra se adjunk hitelt, annak a sötét gondolatnak, hogy elhagyott az Úr. Annak, hogy vigasztaló jelenlétét nem érezzük, vagy nem úgy érezzük, ahogy szeretnénk, benned és bennem van az oka, és nem az Úrban. Azt gondolom, hogy mindnyájan másképp vártuk ezt a böjti időszakot. Talán szerettünk volna testvéri közösségben ünnepelni. Ennek ellenére azt tapasztaljuk, hogy napról napra olyan hírek lát napvilágot, amely a koronavírus elleni védekezés miatt, ezt lehetetlenné teszi. Kétségbeesetten kérdezzük: Miért Uram? Meddig tart ez a bizonytalanság? Miért nem múlik a sötétség? …és így tovább.

A bölcs és Istenben bízó ember nem a miértek sorozatával ostorozza Istent, hanem keresi azt, hogy vajon mit akar neki Isten tanítani ebben a nehéz, kilátástalan helyzetben.

Elhagyott az Úr? Nem megfordítva igaz-e a kérdés: Elhagytam én az Urat? – Ezért most rám szakad a nélküle folytatott élet vigasztalansága. A segítség közel van hozzád és hozzám: Oda kell fordulni a mi Édes Atyánkhoz alázattal és hittel, ragadjuk meg az Ő kezét, amely egy pillanatra sem engedett el, és meg fogjuk tapasztalni az Ő Igéjének igazságát: „Akik az Úrban bíznak, azoknak erejük megújul.” (Ézs 40.31.)

Ámen.

Szabóné Csilla bo. lelkész