2019-02-17 – Adakozás

Szolgálattévők:

Igét hirdet: Veres János lelkipásztor
Bibliát olvas: Gyergyói Csaba presbiter
Imádkozik: Kurta Sándorné presbiter
Orgonál: Fejszés Dániel kántor, presbiter

>Meghallgatható: Itt!

ADAKOZÁS

Lectio: Mt 6, 1-4
Textus: Fil 2, 5-8

Ma az adakozásról lesz szó, amely nagyon jelentős kérdése, és lehetősége az életünknek. Az egész áldozati rendszer ezen áll vagy bukik. Hiszen csak a tökéleteset a hibátlant volt szabad odaadni. Persze megérte, mert a személyes bűneinkről volt szó! Annak eltörlése pedig ugye mindent megért!

Azzal, hogy a kárpit felülről lefelé ketté hasadt, beigazolódott az Ézsaiás próféta által hirdetett nagy igazság: nem a leölt állatok sokaságában gyönyörködik Isten. Hanem? Az Isten előtt megálló ember őszinte bűnvallásában.

Az áldozati rendszer ugyan ma már a múlté, és – Jézus halálával – az áldozatot tudni hozó élet került az előtérbe. De vajon, ha magunkba nézünk: mondhatjuk-e hogy így van?

Futtassunk le egy tesztet és tegyünk fel néhány egyszerű kérdést magunknak!

1- Tudatában vagyok-e annak, mit tett értem Jézus?
2- Milyen szerepet játszanak az anyagiak az életemben?
3- Szoktam-e adni? Pénzt, időt, lehetőséget, bizalmat?
Tudatában vagyok-e annak, mit tett értem Jézus?

Nem! Ha valóban tudatában lennénk, úgy is élnénk. Gondolj bele! Az emberiség nagy tantói nem gyűjtöttek. Nem ezt a világot akarták megnyerni! Tudták hogy a vagyon hatalom, ezért nem kellett nekik. Jézus sem hatalmat akart, hanem lehetőséget, mert tudta, a hatalom megnyomorít, a lehetőség pedig felszabadít. Ezért nem is volt semmije. Miközben minden az övé volt! Cserébe teljesen szabad lehetett mindentől! Ezt ajánlja fel Jézus a gazdag ifjúnak is.

Ő mit akart? Amit mi: pénzt. Elnézést, profitot! Megint elnézést kérek: extra profitot! És, az ezzel együtt járó csupa nagy betűs HATALMAT. A másik ember, a nemzetek, végül az egész világ felett. Minden nap, reggeltől estig a pénzt, a megélhetést kergetjük – aztán vasárnap eljövünk felmondani a leckét: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. És mi történik hétfő reggeltől? Ugyanaz!

Jézus felajánlotta a lehetőséget: „pénzt vagy életet”, azaz a mammon, vagy Isten. Mi, pontosabban ez a világ, velünk együtt döntött: a pénzt! Ezért fogunk meghalni, mert nem az életet választottuk.
Milyen szerepet játszanak az anyagiak az életemben?

De jó lenne ha játszhatnának! – mondhatnánk. Mert nem a pénzzel van a baj, hanem velünk, akiket a pénz megváltoztat. És nem a jó irányba. Mondok egy példát: többetektől hallottam, „ha nyernék a lottón felújíttatnám a templomot”.

Hidd el nekem, nem újítanád fel. A Vecsey–Bruckner házaspár sem a nyereményéből (ami mások vesztesége) építette fel a templomunkat, hanem abból a pénzből, amelyért becsületesen megdolgozott. (Zsolt 128,1) A nagy vagyonok mögött az esetek nagyon nagy százalékában nem templomba járó emberek állnak!

Akkor mondhatjuk, hogy szegénynek lenni erény, és minden szegény érti az élet értelmét? Aligha lenne igazunk. De nincs rosszabb az üzleties keresztyénségnél. Dániel mondja a tüzes kemencébe menet: Isten úgyis megment, „de ha nem tenné is, akkor nem Isten?”. Isten szeretné megértetni velünk: nem az a gazdag, akinek ezen a világon sok mindene van, hanem aki sokat tud adni!

És már hallom is: nekem nincs pénzem. Nem baj. Mutatok neked három valutát (Isten országának törvényes fizetőeszközét). Ezt sem használjuk. Miért nem? A neveik…

Idő, lehetőség, bizalom

Nem tudom, tudod-e, hogy a pénz valójában min alapszik? Meg fogsz lepődni: a bizalmon. Hogyan? A házastársak, barátok közötti bizalomvesztés ugyanazzal jár mint a pénzpiacon, ráadásul ugyanúgy nevezzük is: válsággal!

Idő – Ezért adj időt, az drágább a pénznél is! Pénzt mindig „csinálhatsz” magadnak, de időt, azt nem.

Lehetőség – Nézz körül és meglátod, ebből és az újrakezdésekből van talán a legkevesebb.

Bizalom – ami a pénzpiac alapja. Hogyan és mikor vesztettük el? Olyan könnyen ítélkezünk helyette, rögtön lemondva a másikról.

Mit lát Isten? Lopjuk egymás idejét, minden lehetőséget csak magunknak akarunk, bizalmunk pedig nincs senkiben.

Végezetül, gondold végig: Jézus szegénnyé lett érettünk, hogy mi az Ő szegénysége által meggazdagodhassunk. Érthetetlen, hogy ez a hatalmas gazdagság Őbenne miért csak nagyon kevesek boldogsága!

És miért nem használjuk az időnket, a lehetőségeinket és a bizalmunkat arra amire kaptuk: az emberek megváltoztatására?

Ámen

2019-02-17 – Adakozás
Scroll to top