Elkészültek a karzat alatti termek

„Vigyázzatok: kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, csak azért, hogy lássák azt, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól.” Mt 6,1

Már 8 éve, 2014-ben, hogy a templom felszentelésének 100-adik évfordulóját ünnepeltük. Az akkori ünnepségre árnyat vetett, hogy a 100. év végére nagyon leromlott a templom állaga. 2013-ban ugyan elkezdtük a felújítást, az akkor már életveszélyes óratornyok gerendázatát erősítettük meg. Ezzel együtt azonban kilátástalan, a gyülekezet anyagi helyzetét látva egyenesen reménytelennek látszott, hogy emberi erővel ez a nagyon leromlott állapotú templom a száz évvel ezelőtti fényében fogadja az Istenhez járuló gyülekezeti tagokat. Isten előtt azonban nincs lehetetlen. Igaz, hogy 8 év kellett hozzá, de ez alatt folyamatosan biztosította számunkra Istenünk a lehetőséget, hogy pályázatok segítségével fel tudjuk újítani szinte teljes egészében a templomot. De nem csak nekünk adott ily módon lehetőséget a felújításra, hanem embereket is megszólított (sokszor nem is csak gyülekezeti tagot), hogy adományával hozzájárulhasson egyrészt a templom felújításához, másrészt a személyes hitének a Máté evangéliumában olvasott módon történő megéléséhez. Így volt ez legutóbb is, amikor a karzatleválasztás faszerkezetét és a burkolást készítettük pályázati forrásból (EEÖR-KP-01-2021/1-001563), ami önmagában kevés lett volna a befejezéshez. De nemcsak megvalósult az általunk tervezett munka, de az utólagos festést is egyik gyülekezeti tagunk nagylelkű, de névtelen adományaként készült el, melyért ezúton is hálás köszönet illeti az adományozót. De leginkább Mindenható Atyánkat illesse hála, hogy emberek hitét ily módon erősíti meg.

Szilágyi János

« A 2 »
Elkészültek a karzat alatti termek
Scroll to top