Böjt 4. vasárnapja – Lázár feltámasztása

Igét hirdet: dr. Ormóshegyi Zoltán lelkipásztor
Bibliát olvas: Tóth László
Imádkozik: Veres János lelkipásztor
Orgonál: Fejszés Dániel kántor, presbiter

Lekció: Jn 11,1-16Textus: Jn 11,3

Szeretettel köszöntöm a kedves testvéreket böjt negyedik vasárnapján. A gyülekezeti rend alapján folytatjuk a János evangéliumának a magyarázatát. A mai napon a Lázár történetét kezdjük el. „Lázár halálának és feltámadásának a története nemcsak János evangéliumának, hanem mind a négy evangéliumnak egyik legcsodálatosabb és legmegragadóbb elbeszélése. Mégpedig nemcsak azért, mert olyan hallatlan nagy csoda történik benne, mint egy halott feltámasztása, hanem azért is, mert maga az elbeszélés rendkívül megragadó, finom, szemléletes.” (Joó Sándor)

Bethániában, Lázár betegágya, majd ravatala és sírja mellett az élet és halál erői csapnak össze. „Iszonyatos küzdelem folyik ezekben a másodpercekben, amiből az ott állók sem észlelnek sokat. A tét egy ember élete, máskor egy embernek az örök élete. A halál 10 körömmel ragaszkodik zsákmányához. Jézus azonban isteni teljhatalmával parancsol neki és végül kénytelen elengedni áldozatát.” (Cseri Kálmán)

Soha nem volt olyan látványos az élet és a halál erőinek az összecsapása, mint éppen napjainkban.

Mertfeljött a halál a mi ablakainkra, bejött a mi palotáinkba, hogy kipusztítsa a gyermekeket az utakról, az ifjakat az utcákról.” (Jer 9, 21)

A betegségnek, halálnak az erői aratnak, de ebben a szomorú hírben mégis benne van az örömhír, az evangélium is.

A felolvasott történetben ugyanis azt látjuk, hogy ahol ilyen erősen megjelenik a betegség és a halál, ott még erősebben jelen van a Feltámadás és az Élet, amely végül is elnyeli, legyőzi a bűnt, a poklot és a halált.

A mai napi ige abban akar nekünk segíteni, hogy a betegség, de még a halál árnyékának a völgyében sincs okunk a félelemre, a kétségbeesésre.

„Árnyék mögött fény ragyog, nagyobb mögött még nagyobb, amire nézek, az vagyok.” (Gyökössy Endre)

A mai vasárnapon Lázár történetén keresztül arra akar rávilágítani a mi Urunk, hogy Jézus nem mindig az emberi elvárásoknak megfelelően cselekszik, de cselekszik, a legmerészebb álmainkat, vágyainkat is felülírva.

Sokszor mi akarjuk Jézust „lerántani” a földhöz ragadt, beszűkült, orrunkig sem látó szintünkre, holott Jézus – ebben a régi történetben, de ma is – ki akar emelni bennünket önmagunk körülményeink, betegségeink börtönéből és örökkévaló távlatokat akar adni a mai napi küzdelmeinkhez. Jézus a gyógyítás kategóriája helyett a feltámadás csodáját készíti elő.

A mai böjti vasárnapon arra akar elvezetni, hogy legyünk bármilyen helyzetben Ő szeret, törődik velünk, gondja van ránk, akkor is, ha a tények másról beszélnek.

„Rettenetes, hogy a tényektől nem látjuk a valóságot” (R. M. Rilke)

A mai napi ige meg akarja nyitni a hitünk szemeit, hogy a valóságot azaz Jézust szemléljük, nemcsak azért mert akik őreá néznek azok felvidulnak, hanem azért mert minden jó adomány és minden tökéletes ajándék Jézuson keresztül érkezik hozzánk ma is.

Volt pedig egy beteg ember, Lázár.” Olyan emberről olvasunk itt, aki hirtelen megbetegedett és a betegsége olyan súlyos volt, hogy az orvosok már nem tudtak rajta segíteni. Egyik pillanatról a másikra minden megváltozott. Tegnap még egészséges volt, de másnap történt valami és megmondták a diagnózist.

Úgy gondolom, hogy különösebben nem kell ecsetelnem ma, hogy mit jelent betegnek lenni.

Minden fej beteg, minden szív erőtlen, tetőtől-talpig nincs e testben épség, csupa seb, daganat és kelés, amit ki sem nyomtak, be sem kötöztek, olajjal sem lágyítottak.” (Ézs 1, 5-6.)

Te felismerted már azt, hogy beteg vagy és segítségre van szükséged?

Volt pedig egy beteg ember, Lázár, Bethániából.

Bethániá Jeruzsálemtől ¾ órányi járásra volt. Egy szertő családba lakott. Olyan családban, ahol törődtek egymással, szerették egymást. Nem csoda, hogy Jézus is szeretett itt lenni.

Ha van ilyen Bethániád adj hálát érte! Ahol felnőhettél, ahol szerettek, és ahol szeretni tanítottak. Ahol szeretetben együtt volt a család. Ahova mindig mehettél, ha bajaid, gondjaid voltak.

„A varjúraj a város felé surrog tova, hó lesz hamar, jaj akinek nincs otthona. S ha hó lesz hamar, boldog, akinek van otthona.” (Nietzsche)

Lázár egy istenfélő, Jézust szerető otthonban lakik, mégis eléri a betegség. De amikor beüt a baj Bethániába a testvérei tudják, hogy kihez fordulhatnak.

Uram, íme akit szeretsz beteg.” Benne van ebben az egyetlen mondatban az a csodálatos vigasztalás, hogy Jézus szereti Lázárt, betegen is. Nem csak addig kellesz Jézusnak, amíg fiatal és egészséges vagy.

Ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg.” (Ézs 46,4)

Kedves testvérem! Lehet, hogy te, aki hallgatod ezt az igehirdetés betegen fekszel. Nem Bethániában, szerető családtagokkal körülvéve, hanem egy kórházi ágyon szeretteidtől elzárva. Halld az örömhírt! Jézus szeret, betegen is szeret.

„Nem szeret senki, senki igazán. Nem érzi más azt, ha valami fáj. Csak egyedül Jézus, csak egyedül Ő. Csak egyedül Jézus, csak egyedül Ő. Nem látja senki, senki aki néz. Mi van a szívben, szívnek mi nehéz. Csak egyedül Jézus, csak egyedül Ő.” (Vándor Gyula)

Uram, íme, aki szeretsz beteg” De benne van ebben a mondatban a kijózanító igazság is. Attól még, hogy szereti Jézus Lázárt, attól még lehet beteg, gyógyíthatatlan beteg is. Isten mindig megmutatja, hogy a vele való kapcsolat nem üzlet, nem életbiztosítás, hanem oltár. Nem protekcióból ragaszkodunk az élő Istenhez, hanem valljuk, hogy nélküle az élet csak vegetáció. Ezért keressük őt, amíg megtalálható. Ezért betegen is imádkozhatsz Reményik Sándorral együtt:

Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Nézd: elszárad a fám,
A testem-lelkem fája…
De épek még a gyökerek talán.
A tompa, tunya tespedés alatt,
Gyökereimben: érzem magamat,
És ott zsong millió melódiám.

Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Hiszen – nem is éltem igazában.
Csak úgy éltem, mint lepke a bábban,
Csak úgy éltem, mint árnyék a fényben:
Rólam gondolt roppant gondolatod
Torz árnyékaképen.
Egy kóbor szellő néha-néha
Valami balzsam-illatot hozott.
Akkor megéreztem: ez az élet,
S megéreztem a Te közelléted, –
S maradtam mégis torz és átkozott.
Én Istenem, gyógyíts meg engemet.
Én szeretni és adni akarok:
Egy harmatcseppért is – tengereket.

Uram, íme akit szeretsz beteg.” De benne van ebben a mondatban a hitből fakadó imádság titka is. Lázár testvérei nem kezdik el részletesen felsorolni, azt hogy mi történt velük. Nem részletezik, a bajt csak ennyit mondanak: „Uram, íme akit szeretsz beteg.” Elmondják Jézusnak azt, hogy miben vannak és várják a választ.

A világháborúban az állások közelében megsebesült egy katona. Egész nap sebesülten feküdt, mert a tűzharc miatt nem lehetett megközelíteni. De éjjel a legjobb barátja élete kockáztatásával kikúszott hozzá és bevonszolta a fedezékbe. Sebesült barátja csak ennyit mondott: „Tudtam, hogy jönni fogsz.” Ezzel a bizalommal üzentek Lázár nővérei Jézusnak.

Ezek után kezdődik az igazi hitpróba a testvérek számára, mert Jézus nem az emberi elvárásoknak megfelelően cselekszik.

Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia.” Ezt meg hogyan kell érteni? Hogy jön össze egy halálos betegség és Isten dicsősége? Egy ember halálos beteg, szenved az egész család és Jézus azt mondja, hogy mindez az Isten dicsőségét szolgálja. Ha ez a betegség nem halálos, akkor mi az?

„A tulajdonképpeni probléma az emberek szívében és gondolataiban van. Ez nem fizikai, hanem etikai probléma. Mi nem az atombomba robbanó erejétől tartunk, hanem a gonoszságnak attól az erejétől, amely az emberi szívben van, a gonoszt szolgáló robbantó erőtől. Ha hisznek Istenben, az Ő nevében kérem Önöket: vegyék komolyan Istent, Ő uralkodjék Önökön, és Önök korlátozzák a tudományos felfedezéseket, ha nem teszik elveszünk.” (A. Einstein 1948 április előadása)

Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia.”

János evangéliumában a dicsőség különösen hangsúlyos. Jézus a mennyei dicsőségből jön el erre a véres bolygóra. Jézus megdicsőülésének a helye a kereszt. Legdicsőségesebb kiáltás pedig ez: elvégeztetett. Jézus a kereszten győzi le a halálos betegséget, a bűnt.

Amikor Jézus meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig azon a helyen maradt, ahol volt.” Jézus meghallotta a hírt, hogy Lázár halálos beteg és még két napig nem indul útnak, hogy segítsen. Nem tudja Jézus, hogy a késedelemnek súlyos következményei lehetnek? Miért nem megy azonnal Jézus, hiszen szerette ezt a családot? Miért nem cselekszik azonnal?

Hiszen oly sok emberen azonnal segített. Mint ahogy a kapernauni százados azt mondja: Uram a szolgám beteg. Jézus azt mondja: „Menj a szolgád él.” Abban a pillanatban meggyógyult. Vagy a főember fia, akiről az apa mondja: „Uram a fiam halálán van.” Jézus azt mondja: „Indulj!” Abban az órában, hogy kimondta a szót, a fiú meggyógyult. Vagy a föníciai asszony lánya, aki súlyos betegségben gyötrődött és Jézus azt mondta: „Menj haza a lányod él!”

Kedves testvérem! Lehet, hogy te is régóta vársz Jézusra. Talán már imádkoztál is hozzá. Kérted, hogy gyógyítson meg. Kérted, hogy gyógyítsa meg a családod, és Jézus még nem jött.

Menjünk ismét Júdeába!” Aztán Jézus odamegy, ahol kétszer is meg akarták kövezni. Miért? Azért mert Jézus elénk élte, hogy mit jelent az, hogy az emberi létben jelen van az Isten. Az ember életének az értelmét az adja, ha az Isten akaratát cselekszi. Jézus szüntelen szondázza az Atya akaratát. Vár az Atya szavára, időzítésére. A Kánai menyegzőn azt mondja az édesanyjának: „Nem jött el még az én időm.” Itt azt mondja, hogy menjünk.

Láztár meghalt és örülök, hogy nem voltam ott: ti értetetek, hogy higgyetek.” Jézus tervében benne van a betegség, de még a halál is. Lázár betegségének és halálának meg kellett történnie. Miért? A tanítványok és a család hitének megerősítésért.

Menjünk el mis is, hogy meghaljunk vele!” Jézus követésének ára van. Aki énutánam akar jönni tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét és kövessen engem. Jézus követésében az Ő szenvedéseiből is kijut a ránk szabott mértékben.

Kedves testvérem! A mai ige azt akarta elmondani, hogy ne botránkozz meg, ha Jézus nem az elvárásaidnak megfelelően cselekszik. Egy biztos Jézus nemcsak a bethánia családot szerette, hanem szeret téged is, betegen is. Veled akar találkozni, feléd tart, akkor is, ha úgy tűnik, hogy késik. Érted halt golgotai kereszthalált, érted támadt fel, hogy el ne vessz. A bűn halálos betegségéből csak Ő tud meggyógyítani. Fogadd el Isten feléd dobott mentőkötelét, mert

„Áll a Krisztus szent keresztje.
Elmúlás és rom felett.
Krisztusban beteljesedve
látom üdvösségemet.

Bánt a sok gond, űz a bánat,
tört remény vagy félelem.
Ő nem hagy el biztatást ad.
Békesség van énvelem.

Boldogságnak napja süt rám.
Jóság, fény jár utamon.
A keresztfa ragyogásán fényesebb lesz szép napom

Áldássá lesz ott az átok.
Megbékéltet a kereszt.
El nem múló boldogságod.
Békességed ott keresd.”(230.)

Hogy tudjunk közös dolgainkról

  • A Zsinat Elnökségi Tanácsának határozata értelmében “2021. március 8. és 26. között terjedő időszakban minden, személyes jelenléttel járó istentisztelet, gyülekezeti alkalom és összejövetel szünetel…”. A fenti határozat értelmében gyülekezetünkben sem tartunk személyes jelenléttel járó istentiszteletet, gyülekezeti alkalmat. Imádkozzunk, hogy mihamarabb újra közösségben élhessük meg hitünket!
  • Szeretettel hirdetjük a testvéreknek, hogy a nagyhétre készülve Krisztus kereszthalálának történetét feldolgozó verses-zenés műsort hallhatunk gyülekezetünk tagjainak előadásában. A produkció 2021.04.02-án az online 9.00-kor közvetített istentisztelet során lesz megtekinthető, gyülekezetünk Facebook oldalán. Mindenkit szeretettel hívunk, hogy csatlakozzon online alkalmunkhoz!
  • „Szemeink elől elrejtve” fotópályázatra a képeket a magyarkoszal@gmail.com email címre várjuk 2021. március 16-áig. További információk a gyülekezet honlapján és Facebook oldalán.
  • Kérünk mindenkit aki nem tud, vagy nem akar személyesen részt venni az istentiszteleten, az interneten kövesse (https://www.facebook.com/ arpadterdebrecen/) vasárnapi alkalmainkat. Internet hiányában a Duna Tv adásait javasoljuk figyelemmel követni. A prédikációk nyomtatott formában is elérhetőek a parókián.
  • Az adakozás fontosságára szeretném felhívni a figyelmet. Kérünk mindenkit, hogy a megváltozott körülmények miatt utalja a fenntartói járulékot, perselypénzt és az adományainkat az OTP-nél vezetett 11738008-20082374 számlaszámunkra, vagy személyesen hozza be a lelkészi hivatalba. Köszönjük.

Alkalmaink:

Kedd – Péntek 18.00: HéSZ (online)Csütörtök 18.30: Családok bibliaórája (online)
Szerda 18.00: Férfikör (online)Péntek 16.45: Konfirmáció előkészítő (online)

Vasárnap 9.00: Istentisztelet (online)

Jövő vasárnap Veres János lelkipásztor fog szolgálni. Fogadjuk szeretettel.

Utóima: Álmélkodással csodáljuk véghetetlen hatalmad és szereteted dicsőséges Urunk Jézus Krisztus! Ma, amikor az egész glóbusz olyanná lett, mint az a bethániai hajlék, ahova először a betegség, majd a halál kopogtatott be. De milyen csodálatos, hogy vannak Máriák és Márták, akik rögtön üzennek Jézusnak: Uram, íme, akit szeretsz beteg! Így visszük eléd betegeinket, mindazokat akik a betegség halál erőivel küzdenek betegágyon, kórházban, lélegeztető gépen. Imádkozunk a mai Máriákért és Mártákért, akik ott vannak a betegek mellett. Éreztesd meg velük Uram jelenléted és szereteted! Nyisd meg a szemünket, hogy a sokkoló tények ne akadályozzanak meg abban, hogy Téged és a Te munkádat láthassuk, aki szüntelen cselekszel a mi érdekünkben! Adj nekünk szilárd hitet, amely megkapaszkodik Benned és senki és semmi nem tudja kibillenteni a lelki egyensúlyából, mert erős a szíve, nem fél a rossz hírtől. Hadd legyünk mi a jó hírnek, az evangéliumnak a terjesztői ezekben a mostani időkben!

Elérhetőségeink:

Cím: 4028 Debrecen, Kassai út 12., Tel.: 06-52/412-801

e-mail: debrecen-arpad.ter@reformatus.hu, honlap: www.arpadter.reformatus.hu

Alapítványunk: Debrecen-Árpád téri Református Egyházközségért Alapítvány számlaszáma:
OTP 11738008-20863191.

Egyházfenntartói járulékot a 11738008-20082374 OTP számlaszámunkra várjuk. A templom felújítására szánt adományokat a11738008-20885469 számú, OTP Banknál vezetett számlaszámunkra várjuk. Az OTP Banknál megnyitottuk a 11738008-21456004 számú, Gondviselés számlát, melyre a gyülekezeti célú diakóniai adományokat várjuk.

Böjt 4. vasárnapja – Lázár feltámasztása
Scroll to top