Debrecen-Árpád téri Református Egyházközség

 

enekkar

 

Kórusunk 2014 pünkösd ünnepén szolgált először istentiszteleten.

Hetente egyszer próbálunk vidám, céltudatos hangulatban.
A zenét annak szolgálatában szeretnénk látni, aki azt teremtette és nekünk adta: Krisztusra vonatkozik, a megváltás fölötti örömöt hirdeti. Az igényes templomi zene dicsőíti Istent és felemeli az ember lelkét abba a gyönyörűségbe, amit az Isten neki készített!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt kóruspróbáinkon!

(Próba helye és ideje: Gyülekezeti terem, kedd, 17.00-18.00)

Fejszés Dániel kórusvezető, kántor


Ajánlott oldalak
Milyen jelek követnek?

A hívő keresztyén ember életét jelek követik [...] Beszéljünk arról, hogy téged milyen jelek követnek? Jel az is, ha olvasod a Bibliát a gyülekezetedben, ha megtanulsz szabadon imádkozni, de jel az is amikor imádságban gyógyítasz másokat, ha segítesz valakinek. Jel az is, ha rendszeresen az Úr asztala elé járulsz. És jel az is, ha megváltozol. De, micsoda egy jel az!

Magunkról

Közösségünkben fontosnak tartjuk a tudásban való gazdagodást, a hitben való elmélyülést, és az egyre jellemesebb életet. A hála megnyilvánulásait a mi Urunk iránt, valamint a hitünk látható módon való felkínálását másoknak.