Debrecen-Árpád téri Református Egyházközség

Gyülekezetünk immár öt éve szolgál az Országjáró Bábmisszió irányítása és vezetése segítségével a gyermekek között. Színes mesés darabok segítségével visszük a „JÓ HÍRT” a tiszántúli gyermekeknek. Évente ezer vagy annál több kis apróság és általános kisiskolás hallhat ilyen formán Istenről. Ebben a misszióban szinte az egész gyülekezet szerepet vállal, imádságaikkal, odaszánt idejükkel, hoznak visznek bennünket. Bizony sokszor nem kevés pénzzel lepnek meg a testvérek, hogy új darabot, bábot és gyermekek százainak ajándékot vegyünk. Hiszem, Istennek kedves ez a cselekedet, amit gyülekezetünk ilyen módon is vállal Isten országa építésében.

Veres Jánosné Anikó 

 


Ajánlott oldalak
Milyen jelek követnek?

A hívő keresztyén ember életét jelek követik [...] Beszéljünk arról, hogy téged milyen jelek követnek? Jel az is, ha olvasod a Bibliát a gyülekezetedben, ha megtanulsz szabadon imádkozni, de jel az is amikor imádságban gyógyítasz másokat, ha segítesz valakinek. Jel az is, ha rendszeresen az Úr asztala elé járulsz. És jel az is, ha megváltozol. De, micsoda egy jel az!

Magunkról

Közösségünkben fontosnak tartjuk a tudásban való gazdagodást, a hitben való elmélyülést, és az egyre jellemesebb életet. A hála megnyilvánulásait a mi Urunk iránt, valamint a hitünk látható módon való felkínálását másoknak.