Nyomtatás

Szolgálattévők: 

Igét hirdet: Dr. Ormóshegyi Zoltán lelkipásztor
Bibliát olvas: Nagy Zsolt tiszteletbeli presbiter
Imádkozik: Both Barna presbiter
Orgonál: Fejszés Dániel kántor, presbiter

Meghallgatható: Itt!

A HELYÉRE KERÜLT ÉLET

 

Lectio: Lukács 12, 35-48

Textus: Lukács 12, 48b

 Nagy szeretettel köszöntöm a kedves testvéreket!

A mai vasárnapon Jézus Krisztus második eljövetelére irányította a felolvasott ige a figyelmünket. A textusként kiemelt igevers így hangzik: „…akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, többet fognak elkérni attól, akinél sokat tettek le.”(Lukács 12,48a-Csia fordítás) A mai ige feltesz nekünk két kérdést és elénk adja a helyére került élet jellemzőit.

I. „Többet fognak elkérni attól, akinél sokat tettek le.” Jézus magát ahhoz a példázatbeli gazdához hasonlítja, aki a távolba költözött és a vagyonát rábízta a szolgáira. Mindenkire bízott valamit, valakit a Gazda. Hányan és hányan panaszkodnak, hogy semmijük és senkijük nincs. Elmondhatják Ady Endre szavait:

„Sem utódja, sem boldog őse…

Sem rokona, sem ismerőse

Nem vagyok senkinek,

Nem vagyok senkinek.”

(Ady Endre: Sem utódja sem boldog őse) De Ady nem áll meg itt, hanem folytatja,

„Vagyok, mint minden ember: fenség,

Észak-fok, titok, idegenség,

Lidérces, messze fény,

Lidérces, messze fény.”

Azaz felismerte az ige igazságát: Isten mindannyiunknál „rakott le” talentumokat, áldásokat, kapcsolatokat, lehetőségeket.

Felismerted már Isten ajándékait az életedben?

II. Hogyan használod az ajándékaidat? Igénk kétféle sáfárt hoz elénk. Az egyik a hamis sáfár, aki vagy nem használja, vagy nem arra használja fel az ajándékait, amire kapta.

„Ha pedig az a szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; és kezdené verni a szolgákat és szolgálóleányokat, és enni és inni és részegeskedni.” Az a szolga, amelyik nem él az Ura visszajövetelének a várásában, az célt téveszt.

  1. „Ha pedig az a szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt” Becsapja saját magát. Elaltatja a lelkét. Azt gondolja, amit a választott nép, amikor Mózes felment a hegyre. A nép megunta a várakozást. Elkezdett a nép játszani, aranyborjút önteni. Amikor nem Isten jelenlétének a tudatában éljük a mindennapjainkat, nagy veszélyeknek vagyunk kitéve.

  2. „…és kezdené verni a szolgákat és szolgálóleányokat, és enni és inni és részegeskedni.” A céltalan élet elindul a lejtőn lefelé. Ahelyett, hogy Krisztusra tekintene és arra, hogy a saját elhívását híven betöltse, elkezd a másikkal foglalkozni. Mi van a másik emberrel? Neki miért könnyebb, mint nekem? Összehasonlítja magát a másik emberrel. Irigy a másikra, végül el akarja távolítani az útjából. A céltévesztett élet pótcselekvésekbe menekül.

  3. „És a mely szolga tudta az ő urának akaratát, és nem végezte el, sem annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntettetik meg;” Ennél csak az a súlyosabb eset, amikor a szolga jól tudja, hogy mi az Úr akarata, de szándékosan nem teszi. Tudja, hogy mi a jó, de szándékosan a rosszat teszi. Ő nem megy be az Isten országába, és másokat sem akar beengedni. Milyen nagy a felelőssége a Krisztust ismerő, templomba járó embereknek. Cselekszem-e az Isten akaratát?

III. „Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ilyen munkában talál!” - A helyére került élet. Az hű sáfár felismeri az Istentől rendelt küldetését és igyekszik azt hűségesen betölteni. Azaz azt végezni, amire az Isten elhívta. Nem menekül pótcselekvésekbe, hanem hű azon a kevesen, vagy sokon, ami reá bízatott. Az ilyen szolgának elrendezett a múltja. Tudja, hogy Isten Jézus Krisztus áldozata révén minden bűnét megbocsátotta. Az ilyen szolgának rendezett a jelene. Mivel Isten minden bűnét megbocsátotta, ezért minden energiáját a jelen feladataira fordíthatja. Igyekszik azon hűnek lenni, ahova most az Isten helyezte. Az ilyen szolgának elrendezett a jövője is. Nem fél a jövőtől, sőt reménységgel és örömmel tekint előre, mert várja szerető Gazdáját. Nem a világvégét, hanem az Ő szerető Istenét várja, aki majd átviszi abba az országba, ahol nincs könny, nincs fájdalom, mert az elsők elmúltak.

Ámen