Párbeszéd asztala

Mindenkinek van olyan kérdése, amit nyilvánosan nem mer feltenni. Erre ad most lehetőséget a Párbeszéd asztala, melyet az Árpád téri református gyülekezet egyik tagja készített, és 2018-ban hónapról-hónapra más-más intézményben kap helyet. A feltett kérdésekre a vasárnapi istentiszteletek során kaphatjuk meg a választ.

Kérdések és válaszok itt!

Programjaink

  • Július - Családi tábor Tivadaron (2018.07.30-08.02.)
  • Október -  Reformációi alkalom
  • November  - Áldásos Istentisztelet/Advent 1. vasárnapján
  • December - Gyermek karácsony
  • December - Bowling kupa
  • December - Óévbúcsúztató túra

Eseménynaptár

Január 2019
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Ki van itt?

Oldalainkat 71 vendég és 0 tag böngészi

2018-12-23

Szolgálattévők: 

Igét hirdet: Arany Barbara lelkipásztor
Bibliát olvas: Szilágyi János gondnok
Imádkozik: Veres Jánosné lelkipásztor
Orgonál: Fejszés Dániel kántor, presbiter

Meghallgatható: Itt! 

ISTEN A MI ÖVÜNK AKAR LENNI

 

Lekció: Luk 4,16-21 Textus: Jer 13,1-11

 Isten, aki magához akarja kötni a népét

Isten dühös és haragszik. Tönkre akarja tenni a népét. Elsőre nem túl adventinek és egyáltalán nem vonzónak hangzik a mai isteni szó. De legyünk figyelmesek! Ne csak a hangos érzésekre figyeljünk oda, hanem a mögötte meghúzódó eseményekre, történtekre is!

Isten dühös, mert szorosan magához kötötte a népét. Egy szoros, bensőséges kapcsolatot képzelt el, tervezett el. A papi ruha dísze volt az öv, tehát neki ékességek voltak a teremtményei. Hírnév, dicséret. Azért, hogy a tisztelete növekedjen. Ez volt az isteni terv és a cél. A nép viszont a maga gőgjében nem akart Isten öve, ékessége lenni, hanem valami mást keresett. Nekik ez nem kellett, hanem valami más, többet, szebbet ígérő.

Isten tehát szeretett, jót akart és helyette pofonokat, visszautasítást és értetlenséget kapott. Nem csoda, hogy dühös lett. Így talán már érthetőek a kezdő szavak.. S elsőre úgy tűnik, hogy ez nála a történet végét jelenti, hogy egy fájdalmas történet, kapcsolat szomorú vége van a szemünk előtt.

De gondoljunk csak bele! Mi értelme van előre közölni azt, hogy most valami nagyon rosszat csinál velünk és még azt is részletesen megmagyarázni, hogy pontosan miért is teszi mindezt, ha nem az van mögötte, hogy annyira azért nem ég a vágytól az illető, hogy bántsa azt, akit szeretett vagy még mindig szeret. Az ókori emberek világosan értették, hogy amikor Isten előre figyelmeztet, hogy pusztítani fog, mert nem figyeltek rá, akkor abban automatikusan az is benne van, hogy ha visszatérnek Hozzá, akkor a pusztulás, a vég elkerülhető. És ez az elsőre furcsán ható logika nekünk is ismerős lehet. Amikor dühösen mondunk a szeretteinknek, a barátainknak valami hasonlót, abban mi is tudatosan vagy öntudatlanul beleértjük azt is, hogy persze, ha változtatsz, ha nem csinálod többet, akkor én sem teszek semmit. Igen, Isten dühös és csalódott. Csalódott, hogy szeretet helyett hűtlenséget kapott, de valójában újra szeretni akar.

Advent arról szól, hogy az Isten maga köré akar vonni, szoros közelségben akar lenni velünk. Mindannak ellenére, amit tettünk vele. Igen, megvan a mi történetünk is Istennel. Velünk is hasonlót tervezett, egy körülölelő jelenlétet. S jó kérdés, hogy ránk nem dühös-e ugyanúgy?

Mi milyen övet akarunk az Istentől?

Jó kérdés, hogy mi akarunk-e az Istennel ilyen szoros közelségben élni? Akarjuk-e, hogy övként körülvegyen minket az Isten?

Az öv funkciója alapvetően, hogy összefogjon, összetartson, vagy éppen megtartson valamit. Emiatt nem lehet laza, mert akkor nem tudja betölteni a szerepét. Nem lehet réseket hagyni magunkon, nem lehet időnként kibújni és aztán visszabújni az övbe. Lehet próbálni, csak éppen akkor meglazul, akkor már nem lesz olyan szoros. Igen, ki is lehet engedni egy-egy fokozatot az övön, meg össze is lehet húzni, ha változunk, ha alakulunk. Az öv ugyanaz marad, de mégis változik velünk együtt. Ahogyan alakul az Istennel való kapcsolatunk.

El tudjuk-e fogadni ezt állandóra vagy éppen csak időnként akarjuk feltenni az övet? Amikor illik a ruhánkhoz, amikor jól mutat, amikor jól jön, inkább valami díszként? Mintha ott lenne, mintha tartana, de valójában nem? Isten terve nyilvánvaló és adventben legyen ez a történet tükör a saját életünkre nézve

Nem arról van szó, hogy mindenki automatikusan rossz, akinek olykor meglazul ez az öv, nem olyan szoros az Istennel való kapcsolata. De az már rajtunk áll, hogy hagyjuk-e, hogy az úgy maradjon, hogy ez legyen a történet vége. Adventben visszaemlékezhetünk arra, amit Isten a történelemben tett az emberért, hogy Isten még a fogságot is hagyta, megengedte a népe számára. De a fogság után eljött a szabadulás és az újrakezdés ideje. A várakozás után eljött a Szabadító, megszületett Jézus.
A történetnek van folytatása.

S ennek a folytatásnak mi is a részesei lehetünk. Isten hozzánk ékességnek, dísznek akar minket. Karácsonyi ajándéknak minket kér. Cserébe azt kínálja, hogy igazi övként megtart, megóv. Ezért, ennek érdekében tette mindazt, amit karácsonykor ünneplünk.

Isten az övünk akar lenni, ott akar lenni az életünkben. Ebben a szeretetben készüljünk az ünnepre és kötelezzük el magunkat az igazi, szoros kapcsolatra!

Ámen.

Magunkról

Közösségünkben fontosnak tartjuk a tudásban való gazdagodást, a hitben való elmélyülést, és az egyre jellemesebb életet. A hála megnyilvánulásait a mi Urunk iránt, valamint a hitünk látható módon való felkínálását másoknak.

Milyen jelek követnek?

A hívő keresztyén ember életét jelek követik [...] Beszéljünk arról, hogy téged milyen jelek követnek? Jel az is, ha olvasod a Bibliát a gyülekezetedben, ha megtanulsz szabadon imádkozni, de jel az is amikor imádságban gyógyítasz másokat, ha segítesz valakinek. Jel az is, ha rendszeresen az Úr asztala elé járulsz. És jel az is, ha megváltozol. De, micsoda egy jel az!